Nyári kalandok a múzeumban

Megkezdődött a Rozsnyó Bányászati Múzeum nyolcadik alkalommal szervezett nyári múzeumi tábora. A vakációzó gyerekeket sok kaland várja, a központi téma ezúttal a történelem és a természet összekapcsolása.

A gyerekek a szlovákiai várakkal és kastélyokkal fognak ismerkedni, valamint a róluk fennmaradt mondákkal és legendákkal. Ehhez elsősorban Marek Hajkovský Galériában látható Szlovákiai várak és kastélyok című fotókiállítása szolgál alapul. De a gyerekek terepre is kimozdulnak, a múzeumpedagógusok egész napos kirándulást szerveznek számukra a füleki várba.

A tábor másik fontos témája a körülöttünk levő élő és élettelen természet. A résztvevők számos új ismerettel gazdagodnak a növényekről és állatokról, de a természet ugyanolyan fontos, élettelen eleméről is. A témához kapcsolódva újabb kirándulásra indulnak majd a Szlovák-karszt Bioszféra Rezervátumban található Szádelői-völgybe.

A tábor egyes ismeretterjesztő tevékenységeit rendszeresen kiegészítik majd kézműves foglalkozások és mozgásos tevékenységek is.

A 6-10 éves gyerekeknek szóló napközis múzeumi tábor két turnusban zajlik, július 7-től 11-ig, majd július 14-től 18-ig, naponta 7:30 és 15:30 óra között. A részvételi díj 150€/hét, tartalmazza az ebéd, uzsonna, a tanulmányi kirándulások, a belépők és a kézműves foglalkozások anyagszükségletének költségeit.

Bővebb tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken: e-mail: pedagog.galeria@banmuz.sk, tel.: 0918 364 685.

  • Prékop-i, Rozsnyó-vidék

Related Posts

Vezetett sétákat szerveznek a betléri kastélyparkban
Szalamandra gyermektábor Szögligeten
Július a múzeumban