A kastély és a mauzóleum nyáron hosszabb ideig tart nyitva

A Betléri Múzeum meghosszabbította a kastély és a krasznahorkaváraljai mauzóleum nyitvatartását a nyárra.

Bár előzőleg korlátozottabb nyitvatartási időt jelentett be erre a nyári szezonra a múzeum, a most közzétett tájékoztatás szerint júliusban és augusztusban a betléri kastély minden nap 9:30-tól 17:30-ig várja a látogatókat. Az Andrássy-mauzóleum Krasznahorkaváralján pedig szerdától vasárnapig 10:00 és 17:30 között tart nyitva nyáron. Az utolsó belépés mindkét helyen 17:30-kor lesz.

A látogatóknak így több lehetőségük van a nyári szünetben felkeresni ezeket a látványosságokat, ahol felfedezhetik az arisztokrata Andrássy család történetét, és egy történelemmel, kultúrával és nyári hangulattal teli feledhetetlen napot tölthetnek el – véli a múzeum. A betléri kastélyban megtekinthetők az Andrássyak becses vendégeinek elszállásolására szolgáló egykori apartmanok, bepillantást engedve az elegáns szobabelsőkbe és a századforduló arisztokrata vendéglátásába.

Sok érdekességet kínál a kastély egyik legjelentősebb lakójának, Kaunitz Eleonóra grófnőnek a szobája vagy a Betlér az idők változásai során című kiállítás, amely azokat a változásokat mutatja be, amelyeken ez a különleges hely átesett az utóbbi 30 évben. Ebben a kánikulában kellemes kikapcsolódást nyújt egy séta a kastély angolparkjának árnyas fái alatt, míg a Krasznahorkaváralja Kassa felőli részén található mauzóleum, Andrássy Dénes gróf és szeretett felesége, Franciska domborművekkel, márvánnyal és arany mozaikkal díszített nyughelye egy csodálatos, a síron túl is tartó szerelem, tisztelet egyedülálló emlékműve.

  • pr-i, Rozsnyó-vidék, fotó: Facebook SZNM Betléri Múzeum

Related Posts

A betléri kastély és a krasznahorkaváraljai mauzóleum nyári nyitvatartása
Az Aggteleki Nemzeti Park barlangtúráinak indulása a nyári szezonban
Húsvétkor zárva lesz a múzeum