Rudnay Gyulára emlékeztek Pelsőcön

Idén emlékezünk Rudnay Gyula születésének 144-ik és halálának 65-ik évfordulójára. Pelsőcön született a Nagy utcában Rudnay János és Gettler Zsuzsanna hetedik, utolsó gyermekeként. Szüleivel, testvéreivel iskolái megkezdéséig Pelsőcön élt. Itt szívta magába az emberi életet meghatározó első tíz éve élményanyagának jelentős részét.

A helybeliek a pelsőci kultúrház falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztek Rudnay Gyulára, a híres festőművészre, a község szülöttjére.

Rudnay Gyula ízig-vérig gömöri magyar ember volt. Sajátosan kiérlelődött művészete a táj, az itteni egyszerű emberek mindennapi életén, lelkiségén keresztül. Ezek megjelenítésével hódította meg a világot. „Életének nagy részét Pelsőcön kívül töltötte, de lelkében sosem szakadt el szülőfalujától. Nagyon sok barátja volt ezen a vidéken. A Pelsőc környéki emberek és emlékeik végig megmaradtak benne” – hangzott el a megemlékezésen.

Rudnay Gyula művészete az új magyar romantikusoké. A népről a népnek akart festeni a művészet tiszta nyelvével, közérthetően. Ma alkotásai megtalálhatók a nemzeti galériákban Pozsonyban és Budapesten, Losoncon a Nógrádi Galériában, Komáromban a Duna Menti Múzeumban és a világ számos városának galériájában. Ismert, sikeres és termékeny alkotóként sok műve fennmaradt magángyűjteményekben is.

Kitüntetései közt a legjelentősebbek: a Corvin koszorú, a Grand Prix aranyérem. 1949-ben Kossuth-díjjal és arany koszorúval tüntették ki. 1957. január 4-én halt meg, és a farkasréti temetőben temették el.

Rudnay Gyula Vándorecset – kiállítás a rajzverseny alkotásaiból

Július elsején került sor az V. Rudnay Gyula Vándorecset gyermekrajzverseny kiállításának megnyitójára is, melyet évente megrendeznek a világhírű festőművész tiszteletére.

A verseny két kategóriában volt meghirdetve, az első háromtól hatéves korig, a második kategória hat évestől kilenc éves korig.

Minden gyermek, aki részt vett a rajzversenyen, oklevelet és ajándékot kapott.

Az I. kategória nyertesei: Molnár Ráchel, Liptáková Žofia, Miháliková Emma.

A II. kategória nyertesei: Gulykás Éva, Gulykás Vanesa, Kosturová Laura. A legkreatívabb rajzért a különdíjat Rezeš Jakub érdemelte ki.

Related Posts

December a Rozsnyói Bányászati Múzeumban
Advent Pelsőcön
Ismét buszok fogják helyettesíteni a gyorsvonat járatait Rozsnyó és Pelsőc között