A várat akarjuk, nem szemétégetőt! – forgalomlassító tiltakozás

A várat akarjuk, nem szemétégetőt! – forgalomlassító tiltakozás


Esemény részletek


Heves tiltakozást váltott ki a Rozsnyó-környéki lakosokból az a terv, mely szerint szemétégető villanyerőművet építenének Várhosszúrét, Krasznahorkaváralja és Hárskút határában. Az ügy már tavaly ősz óta rezonál a köztudatban, bár akkor még nem volt igazán nagy visszhangja, és úgy tűnt, a helyi döntéshozók közül néhányan nem is tartják fontosnak a nyilvánosság tájékoztatását. Mostanra azonban kiélesedett a helyzet, helyi aktivisták, polgármesterek, községi és megyei képviselők több tiltakozó petíciót indítottak, március 19-én lakossági fórumot tartottak, pénteken pedig forgalomlassító tüntetést szerveznek, felhívásukban megszólítva az érintett környékbeli lakosságot: “Kérjük, jöjjenek el minél nagyobb számban, hogy meghallják a hangunkat!”

A szemétégető ellen tiltakozók értelmetlennek és elképzelhetetlennek tartják, hogy éppen ebben a régióban épüljön egy ilyen erőmű, amely a Szlovák-karszt része, tele történelmi emlékekkel és természeti szépségekkel, gondoljunk csak például a barlangokra, amelyek 1995 óta az UNESCO természeti világörökségének listáján szerepelnek. A helyiek hangsúlyozzák, nem a káros és felesleges hulladékégetőre, hanem a krasznahorkai vár mielőbbi felújítása lenne szüksége a környéknek. A vár felújítási munkálatainak felgyorsítását akarják elérni, hiszen az nemcsak a gömöri régió, hanem Szlovákia egyik legjelentősebb műemléke, valamint azt, “hogy az illetékesek a hulladékégető építésének értelmetlen ötletét azonnal, törvényes módon állítsák le”. Erre szeretnék a hatóságok és a széles nyilvánosság figyelmét felhívni a március 22-én, pénteken 16.00 órától szervezett tüntetéssel Hárskúton, a Kassa-Rozsnyó irányú 1/16-os, E 571-es nemzetközi jelzésű főúton.

Az üggyel kapcsolatos aktuális hírek a vonatkozó Facebook-oldalon találhatók, és portálunk is folyamatosan követi az eseményeket. Amennyiben Ön is szeretne csatlakozni a tiltakozókhoz, a petíciót az érintett települések községi hivatalaiban írhatja alá, illetve online a changenet.sk oldalon.

A tüntetés szervezőinek sajtónyilatkozata: 

Bennünket, Gömör lakóit nyugtalansággal és elkeseredettséggel tölt el az illetékesek hozzáállása annak a nemzeti kulturális műemléknek a felújításával kapcsolatban, amelyet számunkra, és nemcsak számunkra Krasznahorka vára jelent.

Szintén nyugtalanok és elkeseredettek vagyunk amiatt, milyen könnyű egy idegen befektetőnek a mi vidékünkre jönni és „elintézni“ egy szemétégető megépítését. Egy történelmi és kulturális emlékekkel, barlangokkal teli régióban, nem messze a Szlovák-karszt Nemzeti Parktól, Szlovákia egyik legszebb vidékén!

A rimakokovai székhelyű Hôrka Power kft., amelynek csehországi az ügyvezetője, ugyanis elhatározta, hogy három községünk – Krasznahorkaváralja, Várhosszúrét és Hárskút – határában szemétégetőt, pontosabban gázosító villanyerőművet épít fel.

Mivel egyáltalán nem értünk egyet ezzel a szándékkal, elhatároztuk, hogy petíció formájában tiltakozunk ellene, továbbá tiltakozással, mellyel szeretnénk figyelmeztetni a hatóságokat arra, hogy a széles nyilvánosság véleményét nem hagyhatják figyelmen kívül!

Elhatároztuk, hogy tüntetéssel is kifejezzük egyet nem értésünket a megszámlálhatatlan természeti és kulturális szépségéről, csodálatos látnivalóiról ismert régiónk tönkretétele ellen azért is, mert szeretnénk az illetékes hivatalokat határozottan figyelmeztetni arra, hogy a környékünkön semmilyen szemétégetőt nem akarunk!

Az elpusztult műemlék miatt érzett szomorúság, a felújítási munkák elhúzódása miatti kiábrándultság, és a legújabb, a szemétégető építésének terve csalódottságot és dühöt váltott ki az itteni lakosokból, de mindenkiből, akik számára fontos Gömör.

Aki nemcsak aláírásával, hanem személyes jelenlétével is kifejezné tiltakozását, jöjjön pénteken a hárskúti útkereszteződéshez. Azoktól pedig, akik a tüntetés idején arra autóznak, és az akció lassítja, korlátozza a haladásukat, a szervezők elnézést, megértést és támogatást kérnek.

  • pr-i, rozsnyovidek


Hagyj üzenetet