Krasznahorkaváraljai búcsú és a vár harangjainak megszentelése

Krasznahorkaváraljai búcsú és a vár harangjainak megszentelése


Esemény részletek


Idén rendhagyó lesz a Kisboldogasszony-, vagy helyi elnevezése szerint a Kisasszony-napi búcsú Krasznahorkaváralján. Szeptember 13-án, vasárnap a hagyományos szentmise mellett sor kerül a felújítás alatt álló krasznahorkai vár három újraöntött harangjának megszentelésére is. Az előző harangok a teljes tetőszerkezettel együtt a 2012-es tűzvész martalékai lettek és most közadakozásból, Krasznahorkaváralja, Csíkszentkirály és Ibrány lakosai, a Gömöri Kézművesek Társulása, a Pannónia Női Borrend, valamint a Sine Metu polgári társulás jóvoltából lettek újraöntve.

A búcsú 9.00 órakor szlovák nyelvű szentmisével kezdődik, melyet 10.15-kor az ünnepélyes harangszentelés követ a templomkertben. 10.45-től lesz a magyar nyelvű szentmise, majd 12.00 órakor indul a körmenet a megszentelt harangokkal a Székelykapuig.

Az ünnepség keretében 16.00 órakor sor kerül a Krasznahorkaváralja és Várhosszúrét határában felújított kereszt megáldására, ezt követően 17.00 órától szentmisét tartanak a hosszúréti római katolikus templomban.

Az új harangokat szeptember 16-án, szerdán 19.30-kor szólaltatják meg először a várban.

 

kraszn bucsu

 

– pr-i, rozsnyovidek.sk

 

Kapcsolódó írásaink:

DSCF94071-1024x683

Krasznahorkai vár: nyitás 2018-ban várható

varoleles-2-44959_172x172

 

 

 

 

 

Gombaszög: Gyűjtést szerveznek a leégett krasznahorkai vár harangjáért

 



Hagyj üzenetet