LitFest kortárs – fantázia és kreativitás

LitFest kortárs – fantázia és kreativitás


Esemény részletek


Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a LitFest – szabad művészeti műhely programja, amely a kezdetektől a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ és a Fecsó Pál Polgári Társulás közös szervezésében valósult meg.
A rendezvény első három évében a Kassához kötődő Kazinczy Napok kísérőrendezvénye volt, amelyet a Csemadok Kassai Városi Választmánya szervez. A két rendezvény idén is összefonódik, főként a Kassai Magyar Főkonzulátus 1956-os rendezvénysorozatának keretében.

A rendhagyó irodalmi estre idén is Kassán, a Márai Stúdióban kerül sor, 2016. november 4-én, délután 17.00 órai kezdettel.
A dátum a kassai magyar főkonzulátussal való egyeztetés alapján lett kiválasztva, hiszen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeihez is kötődik az idei program. Az irodalmi est struktúrája is ennek megfelelően alakul. Az első részben az 1956-os eseményekre emlékezünk, ebben az emlékműsorban a Zekeres együttes és a KGSZT diákszínpad lép majd fel.
Az est további részében beszélgetés zajlik majd három szerzővel, idén Bárczi Zsófia író, irodalomtörténész, Balázs F. Attila költő, fordító és kiadó fogadták el a meghívásunkat, valamint Magyarországról Zalán Tibor költő is megtisztel bennünket jelenlétével.
Az est házigazdája idén ifjabb Havasi Péter színész, ő konferál, és ő vezeti a szerzőkkel való beszélgetést is.
A program második részében a kortárs irodalmi alkotások feldolgozását láthatja majd a közönség. A programban fellép a Szepsi Zekeres együttes Viszlai Tibor vezetésével, a Kassai Márai Sándor Gimnázium mellett működő KGSZT diákszínpad Bodon Andrea vezetésével, a Királyhelmeci Gimnázium berkeiben tevékenykedő Sycorax irodalmi színpad és az Alone Avenue zenei együttes Pekárovics Marianna vezetésével, és mindkét iskolából érkeznek képzőművészek is, akik kortárs irodalmi művekre készítettek képzőművészeti alkotásokat. A Márai Sándor Gimnázium mellett működő képzőművészeti osztály diákjai idén is nagyon sok és sokféle alkotást készítettek Cselényi Árpád és Fecsó Szilárd képzőművész tanárok vezetésével.
Idén első ízben érkeznek a programba egyéni fellépők, résztvevők. Főként olyan fiatalok, akik már korábbi években is szerepeltek valamelyik intézmény csoportjával a programban. Klasszikus és intermediális képzőművészeti alkotások: Maruscsák Dávid, Tancer Tamás, Szitás Veronika, Janitor Kristóf, Ádám Zsófia, akik ma már magyarországi képzőművészeti egyetemeken tanulnak.
Ezen kívül külön meg kell említeni Fridrik Boglárka nevét, aki jelenleg a Pécsi Képzőművészeti Egyetem hallgatója, Vajdaságból származik, és kifejezetten a LitFeszt program kiállítására küldött képzőművészeti alkotást úgy, hogy korábban bárminemű kapcsolata lett volna a műsorral.

litfest
A LitFest program a kortárs felvidéki irodalom feldolgozását tehetséggondozó, valamint fantáziainspiráló programként indult. A szervezők igyekeznek hűek maradni a kezdeményezés eredeti céljaihoz, a hangsúlyok a kortárs magyar irodalmi művek megismerésén, s ezek kreatív módon való továbbgondolásán, alkotásán vannak. Fontos, hogy az alkotó fiatalok teret, bemutatkozási lehetőséget kapjanak, s e mellett lehetőségük legyen arra, hogy személyesen is megismerkedhessenek néhány íróval, költővel.
Az est folyamán sokrétű munkák láthatóak majd: zenés irodalmi összeállítások, rövid videofilmek, performansz, installációk, videoinstallációk és klasszikus képzőművészeti alkotások is, amelyeket az est zárásaként mindenki megtekinthet. A program után a szerzőkkel személyes beszélgetésre is lehetőség nyílik.
Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki ezt a programot szereti és támogatja. Elsősorban a résztvevő intézmények vezetőinek a nagyon pozitív hozzáállásukért, a csoportok vezetőinek, akik hatalmas munkát végeznek minden alkalommal, hiszen ahhoz, hogy ez az est létrejöjjön, nagyjából két hónapos intenzív munka szükséges. Szeretnénk megköszönni a résztvevő diákoknak is, hiszen nagyon sok szabadidőt áldoztak és áldoznak is arra, hogy a LitFest sikeres program legyen. El kell azonban mondani azt, hogy az egész program végeredményben róluk szól, hiszen az ő látókörük szélesítése és kreativitásuk fejlesztése a cél. Remélhetőleg a közönség sem csak egy programot lát majd, hanem értik és érzékelik az est felépítéséből adódó hosszútávú pozitívumokat.
Eddig minden alkalommal sok résztvevő, mintegy 50-60 fiatal kapcsolódott be az alkotói folyamatokba, a rendhagyó irodalmi est programján pedig legutóbb már nem tudtunk mindenki számára ülőhelyet biztosítani. Reméljük, az idén is hasonló lesz az érdeklődés a közönség részéről.
Köszönet a támogatóknak is, a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala kisebbségekért felelős főosztályának, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, a Csemadok Kassai Városi Választmányának, a Kassai Magyar Főkonzulátusnak.
Az irodalmi estre a  belépés ingyenes, viszont örülünk minden támogatásnak, amelyből a program további megvalósítását tudjuk biztosítani.

Fecsó Kassai Yvett
lelkész, újságíró, programszervező,
a LitFest – kortárs irodalmi program ötletgazdája és szervezője

Program:

1956-os emlékprogram

1. Zekeres Együttes: LÁGER-ANGYAL – megzenésített vers 1956-ra
2. Megnyitó: Konferanszié, üdvözlés, köszöntések
3. Az 1956-os emlékprogram megnyitója a Kassai Magyar Főkonzulátus részéről
4. KGSZT – 1956
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról – részlet
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Déry Tibor: Philemon és Baucisz
Ignácz Rózsa: Igazat játszottak
2 megzenésített vers

LitFest program:

1. Konferanszié:
Beszélgetés a szerzőkkel Bárczi Zsófi, Zalán Tibor, Balázs F. Attila

2. HA AZ IGAZSÁG ODAÁT VAN, ÉN IS CSAK ÁLMOMBAN LÉTEZEM – Leck Gábor – Gimnázium Királyhelmec Sycorax irodalmi színpad és az Alone Avenue zenekar:
Koncsol László: Forgácsok – vers részletek
1. Idill
60. A leghűbb
61. Csak fényt!
73. 2014
81. Ami örök
Juhász Katalin: Reggeli rutin – vers
Mizsér Attila: Ez a nő – vers
Mizsér Attila: Ha emlékezni kell – vers
Nagy Hajnal Csilla: 7 Anna – novella
Gágyor Péter: Mi – vers
Gágyor Péter: Az vagy nekem….mi is vagy? – vers
Zalán Tibor: Jó lenne senkit se szeretni már… – vers
Zalán Tibor: Az elválás a szerelmeseknek… – vers
Zalán Tibor: Ősz – vers
Zalán Tibor: Tél – vers
Zalán Tibor: Poszt – vers
Zalán Tibor: Variáció – vers
Bari Fatima: Töredékek – vers
Gyurász Marianna: Kávé – vers
Bárczi Zsófia: A keselyű hava (első novella, feldolgozva film formájában)
Bari Fatima: Zivatar – megzenésített vers
Felhasznált zene: Cseh Tamás : Csönded vagyok, Laurie Anderson: Bodies in Motion, Másfél hete a babámat nem láttam – népdal

3. Zekeres Együttes – megzenésített versek
Balázs F. Attila Megugatnának a kutyák
Balla Zsófia – Ébredés

4. Távolodók – KGSZT diákszínpad
Mikola Anikó: Az utolsó
Rácz Olivér: latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc
Ozsvald Árpád: Hettita ballada
Gyurcsó István: Az unokák megszületnek
Márai Sándor: Halotti beszéd (részlet)
Gál Sándor: Könyörgés
Márai Sándor: Sirató
Gál Sándor: Észrevétlenül
Gyüre Lajos: Mint aki járni tanul
Dénes György: Még innen a halálon
Tóth Elemér: Magyarul
Gál Sándor: Távolodók
Tóth Elemér: Ha magyar vagy

5. Képzőművészeti alkotások: Egyéni résztvevők

Tsuszó Sándor – legyél helyettem én – performance
Előadja Tancer Tamás, a Jaschik Álmos Művészeti Iskola diákja, Budapest

Az alkotás az egyén belső vitájának önreflexív megjelenítése.
A performer képzőművész a színpadon egy szöveg nélküli belső monológot jelenít meg, amelynek lényege az önmagával való vita. Az önálló mozgás képtelensége és az önmozgatás által a belső, marcangoló erők elengedésének feszültségei törnek felszínre. A színpadi mozgás és a háttérben vetített video képein a hasonló mozgás disszonanciája is ennek a belső vitának a leképezése, amelyet hol erősít, vagy épp tompít a performansz alatt hallható zene.

6. Kiállítás megnyitó: rövid információk az alkotásokról: Fecsó Szilárd

Zalán Tibor: Intérier c. versének feldolgozása – videoinstalláció
bemutatja Maruscsák Dávid, a budapesti Moholy Nagy Művészeti Egyetem diákja
A képzőművész saját szobájának belső terét 3d formátumban szkenneli. A nézők egy VR szemüvegen keresztül belekerülhetnek ebbe a belső intim térbe, betekintést nyerhetnek egy individuális élet momentumaiba az ott található tárgyak alapján. A 3D projekció alatt előre tervezett hangdizájn fut majd, a program képek, hangok, ritmusok a versben leírt képekre reflektálnak.

7. Zárás: konferanszié

A kiállítás megtekintése



Hagyj üzenetet