Múzeumok Éjszakája a betléri kastélyban
Május 18-án, szombaton hagyományosan a Betléri Múzeum is bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. A nap folyamán gyermekeknek szóló kézműves műhely és kétféle útvonalon zajló tárlatlátogatás várja az érdeklődőket.
Délután 13:00 és 16:00 óra között a tapasztalt képzőművész, Anna Lachová vezetésével zajlik majd a kézműves foglalkozás. A gyerekeknek szóló alkotóműhely témája a krasznahorkai várban 120 éve alapított Franciska Múzeum lesz.
Az Andrássy-kastélyt 19:00 és 23:30 óra között (utolsó belépés) felkereső látogatók ezen az estén két útvonal közül választhatnak. A klasszikus tárlatvezetés az egykori arisztokrácia életstílusával ismertet meg, a tematikus tárlatlátogatás során pedig a múzeum szakemberei rendhagyó, máskor nem látogatható útvonalon vezetik majd a látogatókat, és különleges meglepetést ígérnek a könyvtárban. Ez utóbbi, speciális tárlatvezetés idei témája a 120 éves Franciska Múzeum, a jeles évforduló alkalmából tavaly december 9-én időszaki kiállítás is nyílt a Betléri Múzeumban.
A nap folyamán lovaskocsizás is vár a látogatókra, és nyitva lesz a kastély melletti Spanga büfé, 22:00 órakor pedig, mint minden évben, tűzijáték zárja a rendezvényt – adta hírül a múzeum közösségi oldalán.
A hagyományos tárlatvezetésre a múzeum pénztárában válthatók jegyek, a tematikus tárlatvezetésre a pénztárban és online is az alábbi linken: https://shop.snm.entradio.sk/2/timeSlots?tourId=243…
- Prékop-I, Rozsnyó-vidék