Hazaértünk – a Gombaszögi Nyári Tábor első napja

Hazaértünk – a Gombaszögi Nyári Tábor első napja

A mai nappal hivatalosan is kezdetét vette a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor, amelyet Potápi Árpád János, Bárdos Gyula, Borzy Bálint, Kotiers Róza és Orosz Örs nyitott meg. A régi-új helyszínére visszaköltözött tábor az egész hét folyamán várja a gombaszögi völgybe a táborozókat.

Az ünnepi beszédek sorát a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, Orosz Örs kezdte. Beszédébe belefoglalta az elmúlt fél évben történteket – beszámolt a táborhelyszín megtalálásától egészen az utolsó pillanatig tartó munkálatok részleteiig.
Orosz Örstől Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vette át a szót, aki pozitívan értékelte a táborral való közös munkát. Arra bíztatta a szervezőket és a jelenlévőket, hogy merjenek nagyot álmodni, s biztosította őket arról, hogy számíthatnak támogatására. A Csemadok nevében Bárdos Gyula szólalt fel, aki rövid köszöntője után át is adta a szót Szalóc polgármesterének, Borzy Bálintnak. A polgármester úr leplezetlen, túláradó örömmel beszélt arról, mennyire boldog, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor hazatért eredeti, névadó helyére.
A felszólalók sorát Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke zárta. Az idén fennállásának negyed évszázadát ünneplő szervezet elnöke az előtte felszólalókhoz hasonlóan megköszönte a szervezőbrigád nagy részét kitevő Diákhálózat aktivistáinak és a további önkénteseknek az áldozatkész munkát.
A tábort szimbolikus szalagvágással Potápi Árpás János és Orosz Örs nyitották meg. Ezt követte a régi Nyári Ifjúsági Táborok zászlajának felvonása, melyet a főszervező és Kotiers Róza végzett el.
A főszervező a többi felszólalóval együtt köszönetet mondott a tábor szervezőinek, önkénteseinek, támogatóinak és mindenkinek, aki valamilyen módon kivette a részét a munkából. Orosz Örs külön kiemelte Gazso Róbertet és csapatát, akik az újonnan felépített vizesblokkon dolgoztak fáradhatatlanul és megállás nélkül, amivel gyakran motivációt nyújtottak a tábort építő fiataloknak is.
A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői csapata ezúton szeretné mégegyszer kifejezni köszönetét és háláját mindenki iránt, akinek köszönhetően a 2016-os tábor létrejöhetett.
A tábor szervezői sok szeretettel várnak mindenkit az egész hét folyamán. A részletes programot ide kattintva böngészhetik át az érdeklődők.
További információk a Gombaszögi Nyári Tábor honlapján és hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

  • GNYT

Portálunk idén is a Gombaszögi Nyári Tábor médiapartnere.

Korábbi írások a táborral kapcsolatban:

A nagy újrakezdés: Indul a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor

 



Hagyj üzenetet