Kolár Péter emléktábla – a gyűjtés szeptember végéig tart

Kolár Péter emléktábla – a gyűjtés szeptember végéig tart

A Csemadok Kassai Városi Választmánya határozata értelmében domborművel ellátott emléktáblával kívánunk tisztelegni néhai elnökünk, Kolár Péter emléke előtt. A bronztábla a kassai Csemadok-székház belső udvarának falát díszíti majd, és szándékunk szerint még az idén elkészül – tájékoztatta portálunkat a szervezet.

Kolár Péter (1947-2017) meghatározó személyisége volt nemcsak a kassai, de az egész felvidéki magyar közéletnek: évtizedeken át a városi, majd az országos Csemadokban titkári és elnöki munkakört töltött be, valamint a Thália Színház igazgatójaként tevékenykedett.

Az emléktábla elkészítéséhez szükséges összeget részben a magyar kormány által folyósított anyagi támogatásból, valamint abból az összegből fedezzük, melyet a Csemadok az idén Kassa Város Díjában részesülve juttatásként kapott. A teljes költség azonban – számításaink szerint – ennél még néhány száz euróval magasabbra rúg, így Önökhöz fordulunk segítségért. Kérjük mindazokat, akik fontosnak tartják Kolár Péter emlékének megőrzését, lehetőségeikhez mérten támogassák az emléktábla ügyét – kérik a gyűjtés szervezői.

Adományaikat személyesen a kassai Csemadok titkárságára (Kovács utca 38.), vagy átutalással az alábbi számlaszámra lehet eljuttatni:

IBAN:SK71 5200 0000 0000 0559 7424, (A megjegyzés rovatba, kérjük, írják be: Kolar) A gyűjtés 2019. szeptember 30-án zárul.

  • rozsnyovidek/ Csemadok Kassai Városi Választmánya


Hagyj üzenetet