Felhívás: Ingyenes, intenzív online tanfolyam fotósoknak

Felhívás: Ingyenes, intenzív online tanfolyam fotósoknak

A nagyváradi “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, a Magyar Házak támogatásával kéthetes, intenzív, magyar nyelvű technikai és fotóművészeti tanfolyamot szervez a Kárpát-medencében élő, fotográfiát kedvelők számára.

A fotótanfolyamot Tóth István nagyváradi fotóművész, az EFANE elnöke tartja, aki több mint négy évtizede vezet fotótanfolyamokat. A résztvevők előadást hallhatnak a fotográfia történetéről, az analóg és digitális fényképezőgépekről, fotótechnikákról, és a mobiltelefonokkal készített képek technikai ismereteit is elsajátíthatják.

Az online előadásokra 2021. február 1- 12 között, munkanapokon, magyar idő szerint 16:00 – 18:30 óra között, illetve szombaton 09:00-12:00 óra között kerül sor. A tanfolyam elvégzését a szervező oklevéllel igazolja. A tanfolyam résztvevői által készített legsikeresebb alkotásokat pedig közös kiállításon mutatja be a nagyváradi várban. A kiállítás ünnepélyes megnyitóját, amely egyben a tanfolyam záróünnepsége is lesz, február 13-án, 10 órai kezdettel tartják.

A tanfolyam ára 35.000 Forint, de a debreceni, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és őrvidéki jelentkezők tandíját a Partium Házat működtető Magyar Házak Nonprofit Kft. magára vállalja.

A jelentkezési lap a www.partiumhaz.hu honlapról tölthető le. A kitöltött jelentkezési lapokat a nemethynorbert@partiumhaz.hu email, címre várják január 30-ig. Érdeklődni a 0036 20 560 3211-es telefonszámon, vagy személyesen Miskolcon a Felvidék Házban (Rákóczi u.2.) lehet.

  • forrás, fotó: partiumhaz.hu


Hagyj üzenetet