Csütörtök délután a Szomszédaink, a magyarok című 52 perces dokumentumfilm első részét vetítették le a Gombaszögi Nyári Táborban. Ezek után a Vágy, hogy indiánok lehessünk nevű beszélgetés vette kezdetét, amelyben a filmben elhangzottakat elemezte ki, illetve a szlovákiai magyarság identitásalakzatáról diskurált Ravasz Ábel szociológus, György András református lelkész, illetve Galán Angéla, a levetített dokumentumfilm riportere. A beszélgetés moderátora Sánta Szilárd irodalomoktató és történész, illetve Gazdag József, az Új Szó sportújságírója volt.
Galán Angéla beszélt a filmkészítés motivációiról és célkitűzéseiről: „a film célja nem a magyar identitás körbejárása, hanem a magyar-szlovák viszony bemutatása a történelmi sérelmek miatt felnyíló sebek mentén, a sztereotípiák mögé látni és láttatni.” Gazdag a címválasztásról ejtett néhány szót. A választott cím Franz Kafka 1913-ban megírt novellája, amelynek fő motívuma a szabadság. „Milyen jó lenne szabadnak lenni, nyeregbe pattanni és vágtatni, beledőlni a levegőbe, és átérezni a teljes szabadságot úgy, hogy elengedjük a vágta közben a gyeplőt” – beszélt a kafkai sugallnivalóról Gazdag. Tematikailag azért illett a beszélgetéshez, mert Franz Kafka többszörös kisebbségben élt: német volt a csehek között, zsidó a németek között, és vallását nem gyakorló egyén. „Kafka a szabadság metaforáját összekapcsolta az indián léttel. Ez bizarr, mert ma sok mindent összekapcsolhatunk az indiánokkal, de a szabadságot nem, mert az indián törzsek többsége régen feladta nyelvét, kultúráját, rezervátumokban élnek.”
A számos témát és személyes történetet körbeölelő interaktív beszélgetés a már régóta köztudatban élő „ki a magyar?” kérdésre is kitért. Ravasz szerint „a szlovákiai magyar közösség fogyásának megállításához nem elegendőek egyelőre a külső körülmények.” A „ki a magyar” kérdés elé egy szerinte lényegesebbet helyezett: „Miért kéne megmaradnunk? Mi az a tartalom, ami miatt mi érdekesek vagyunk, mi az, amiben mások vagyunk, avagy többek lehetünk?” György szerint fontos a nemzetiségi lelkiállapot, de nem a legfontosabb. „Ha mindenáron definiálni akarjuk azt, hogy ki a magyar, és miért maradjunk meg, akkor nagyon mellélövünk. Ha egy pillanatnyi képet, szeletet, tökéletes meghatározást akarunk adni a helyzetünkre, akkor mindjárt elszakítottuk magunkat az ősöktől és a jövőképtől.” Kitért 
arra, hogy soha nem az volt a kérdés hosszú évszázadokon keresztül, hogy a magyar nép a nemzetiség jegyében megtudja-e határozni magát vagy sem, hanem az, hogy miképp viszonyul az őket érintő mikro- és táguló közösséghez. „A rezervátum mindig a külső kényszerrel szemben való helyezkedés. Ha ezt éljük meg fejben, mi lehetünk az utolsó indiánok, de utódaink már csak cirkuszi díszek lesznek.” – mondta.
Balla Sándor
