Koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatócsoport Irodalomtudományi Intézete 2013. július 21-én a csetneki temetőben Gyöngyösi István barokk költő halálozásának 309. évfordulója alkalmából.
Brutovszky Gabriella főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd beszélt a költő csetneki kötődéséről. A síremléket 10 éve sikerült megtalálni, azóta minden évben tisztelegnek a magyar Ovidiusként is gyakran emlegetett költő emléke előtt. Így Fülek, Murány, Nagybalog és a kárpátaljai Radvánc mellett Csetneken is évente összegyűlnek a költő barátai, hogy tiszteletüket tegyék előtte. „Csetnek néhány év alatt a Gyöngyösi-kultusz legfontosabb felvidéki emlékhelye lett” – hangsúlyozta ki.
„Kicsoda Gyöngyösi, és mit tudunk róla ma, Gömörben?” – tette fel a kérdést Ambrus Ferenc. A 17. századi barokk irodalom egyik legnagyobb költőjének személyét legismertebb műve, a Márssal társalkodó Murányi Venus elbeszélő költemény hozta elérhető közelségbe az olvasók számára. A jogász és politikus Gyöngyösi költői munkássága mellett nagyon aktív közéleti tevékenységet is folytatott – volt balogi várkapitány és Gömör vármegye alispánja is –, így Gömör egyik meghatározó, emblematikus személyiségé vált. „Joggal érezhetjük magunkénak a barokk költőóriást” – emelte ki Ambrus, aki a költő egyik 1910-es kiadású könyvéből is felolvasott.
Jankovics József, az irodalomtudomány kandidátusa beszélt Gyöngyösi költői munkásságáról és életpályájáról, koronkénti megítéléséről. Az 1629-ben született, 1704-ben elhunyt költőt a 18. és 19. században örömmel olvasták, majd a Kazinczy által „fémjelzett” irodalmi kánon először befogadta, majd kivetette magából. Arany János tett először próbálkozásokat Gyöngyösi munkásságának felélesztésére, majd Babits és Radnóti voltak főként azok, akik a Nyugat „szelét” meglovagolva ismét visszaemelték őt az irodalmi köztudatba. A szocializmus alatt sem Gyöngyösi személye, sem a barokk nem volt közkedvelt, így ismét feledésbe merült emléke és neve. A mai kor feladata az, ami hajdanán a költőóriásoké volt: az irodalmi tudatból kiesett Gyöngyösit visszaemelni oda, ahova való: a magyar és egyetemes kultúra, irodalom legnagyobbjai közé. A 90-es évek elején kezdték el ismét nyomtatni verseit közel évszázados kimaradás után, ez a tendencia pedig ma sem hagyott alább – alkotásainak újrakiadása mellett levelezéseinek összegyűjtése, majd kiadása is szerepel az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tervei között. „Meg kell őrizzük a Gyöngyösihez hasonló nagy jelentőségű személyek emlékét. Feladatunk olyan emlékhelyek létrehozása, amelyek képesek életben tartani örökségét” – mondta.
A temetőben tett tisztelgés után a költő barátai elhelyezték az emlékezés virágait, majd elsétáltak Gyöngyösi csetneki lakóházához, amelyet három évvel ezelőtt sikerült beazonosítani. A költő feltehetőleg az utolsó éveiben húzódhatott meg ebben a házban, ahol az Új életre hozatott Chariclia című modernizált, kibővített és továbbírt eposzi költeményén munkálkodott. A ház kapujára – amelyben ma laknak – is egy koszorút helyeztek ki, majd a sírkő eredeti állapotáról, a helyreállítási folyamatról, illetve a tíz évvel ezelőtti első megemlékezésről nézhettek meg fényképeket a megjelentek. Az eseményt Fekete Gábor Gyöngyösi-szavalata és Farkas Tímea énekei tették színesebbé.
Balla Sándor
