Felhívás: Megelevenedik a múlt – Kiállítás a nyári táborokról

Felhívás: Megelevenedik a múlt – Kiállítás a nyári táborokról

A Gombaszögi Nyári Táborban kiállítás nyílik a mindenkori nyári táborok múltjáról, amihez a táborozók és rokonaik segítségét kérik.

Gombaszög a művelődési táborok több évtizedes hagyományára épül, gyökerei 1928-ig nyúlnak vissza. Az azóta eltelt több mint nyolcvan esztendő alatt a rendezvény sokféle formát öltött, generációk váltották egymást, a lényeg viszont nem változott: összegyűjteni a (cseh)szlovákiai magyarság ifjúságát egy pár napos találkozásra, kikapcsolódásra és eszmecserére.

Ezt a hagyományt szeretnék a szervezők dokumentálni, és egyben tisztelegni az őseik és munkájuk előtt. A tablókiállításhoz a táborozók és rokonaik segítségét kérik: Bármilyen, a múlt nyári, művelődési, ifjúsági táboraival kapcsolatos emléket – naplóbejegyzést, fényképet, cikket, de más tárgyi emlékeket is – szívesen fogadnak. A digitalizált anyagokat a media@gombaszog.sk címre várják, aki segítséget kérne a képek vagy cikkek beolvasásához, szintén a fenti címen kaphat tájékoztatást. A segítők fáradozásait természetesen ajándékkal jutalmazzák.

A Gombaszögi Nyári Tábor idén július 15. és 20. között kerül megrendezésre a krasznahorkaváraljai autókempingben. A nagyszínpadon ez évben többek között a Punnany Massif, a Tankcsapda, az Intim Torna Illegál és a Jóvilágvan lép fel, az utolsó nap kerül sor a Szlovákiai Magyar Dal Napjára. Jegyek már kaphatóak a rendezvény honlapján, további információ a tábor facebook oldalán és eseményénél található.

forrás, fotó: GNYT

Kapcsolódó írásaink:

Indul a jegyvásár a Gombaszögi Nyári Táborba!

Szlovákiai Magyar Dal Napja – Szavazz, hogy ki lépjen fel!

A Szenci és a Nyitrai járás ingyen megy Gombaszögre!

Sikerül(t)-e változtatni Európán? – Értékelés Gombaszögön

Szlovákiai Magyar Dal Napja – Felhívás

Ilyen volt – Gombaszög 2013 számokban

Gombaszögi Nyári Tábor 2014 is



Hagyj üzenetet