Átölelték Krasznahorka várát

A Gombaszögi Nyári Táborban vasárnap délben a tábori ökumenikus istentisztelet és szentmise után került sor egy Guinness-rekord kísérletre, Krasznahorka várának átölelésére. Az eseményt óriási érdeklődés követte, több mint ezerötszáz résztvevő állta körül a várat.

A várölelés alatt a tábor szinte teljesen kiürült, a legtöbb táborlakó a várhegy felé vette az irányt, hogy részt vegyen a szimbolikus eseményen.

Krasznahorka büszke vára a szlovákiai magyarság legmeghatározóbb jelképe, ami mindannyiunkat büszkeséggel tölt el. A vár átölelése egy olyan szimbolikus tett, amely kifejezi a szlovákiai magyarság összetartozását, és felhívja a figyelmet történelmi jelképeink melletti kiállás szükségességére. A vár rekonstrukciója 2012-ben történt leégése óta csak lépésben halad, az akcióval erre is rá szerették volna irányítani a figyelmet.

varoleles

Az esemény csúcspontja az volt, amikor Hundzsa Tamás vezérletével az élőláncban állók közösen énekelték el a Krasznahorka büszke vára című dalt. Óriási élmény volt, és reméljük, hogy ez a lelki felöltődés kitart a következő évig.

A Gombaszögi Nyári Táborban, szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb nyári rendezvényén szombat este a résztvevők száma meghaladta a 2500 főt. Vasárnap pedig egy egyedülálló kezdeményezés, a Szlovákiai Magyar Dal Napja vette kezdetét. A rendezvény utolsó napján a hazai amatőr zenekarok állhatnak a tábor nagyszínpadára. A nap fellépőinek listája szakmai zsűri és közönségszavazatok alapján állt össze.

Vasárnap délután a peredi Hope Red, a kistárkányi Five Members of Distance és a kürti The Black Shoes Company játszik, este pedig az Aylen´s Fall, a Feel the Void, a Renton and the Error Jam és a Southern Comfort lép fel. A tábor szervezői ezzel a kezdeményezéssel is szeretnének teret nyújtani a hazai magyar könnyűzenének. Az este további részében a népszerű magyarországi Punnany Massif koncertjére is sor kerül.

A Gombaszögi Nyári Tábor közel egy héten keresztül közéleti előadásokkal, színházzal, felolvasóestekkel és koncertekkel várta az érdeklődőket. A táborban előadtak a leköszönt és a jelenleg mandátumukat töltő EP-képviselők, valamint civil aktivisták, újságírók és irodalmárok is. Sor került az V. MKP-Híd kerekasztalra, ahol Őry Péter (MKP) és Jakab Elemér (Híd) beszélgetett a közelgő önkormányzati választásokról. Potápi Árpád, magyarországi nemzetpolitikai államtitkár előadásában és a kisiskolákról folytatott kerekasztal-beszélgetésen is szóba került a szlovákiai magyar nyelvű romák helyzete.

A táborban kiállították azt az anyagot, amit a Diákhálózat aktivistái gyűjtöttek össze a közel kilencven év szlovákiai magyar klubmozgalmi élet tárgyi emlékeiből. A kiállítás központi elemeit képezik a gazdag múltra visszatekintő nyári művelődési táborok kopjafái, amelyeket a szervezők újítottak fel.

A rendezvényről részletes információkat a tábor honlapján vagy Facebook oldalán találnak az érdeklődők.

Tárnok Balázs, gombaszög

fotó: GNYT, Život pod hradom