
A Gombaszögi Nyári Tábor nagyobb előadásainak helyet adó OTP sátorban szerda este bemutatásra került az Irodalmi Szemle kortárs japán irodalommal foglalkozó különkiadása, valamint Szalai Zoltán és Száz Pál beszélgetett Jámbor Józseffel nemsokára megjelenő könyve kapcsán. Az előadás középpontjában Misima Yukio író élete, drámai munkássága és a tradicionális japán színjátszás állt. Misimát háromszor jelölték irodalmi Nobel-díjra és bár nem nyerte el, barátja és mestere így jellemezte: “Talán háromszáz évente születik olyan zseni, mint ő.”
Rövid élete ellenére nagy életművet hagyott hátra, melynek drámái csupán töredékét alkotják, s melyek mellett verseket és prózát is írt. Tudatosan alkotott és saját életét is műalkotássá, költeménnyé akarta tenni, s mivel híres íróként nem eshetett el harcban, alig negyvenöt évesen öngyilkosságot követett el. Különös történetétől függetlenül kivételes művészről van szó, hiszen újrateremtette a no és kabuki műfaját, roppant nehéz, több száz évvel ezelőtti nyelvezetet használva, kabukiból máig nem sikerült őt túlszárnyalni. A korban szokatlan módon azonban elszakadt a japán hagyományoktól, jártas volt a keleti és a nyugati irodalomban is, mindkettőből merített és sok nyugati íróval tartotta a kapcsolatot, vendégül is látva őket.
Jövőre lesz Misima születésének 90. évfordulója, s ennek alkalmából február 13-án, Debrecenben színdarabot fognak bemutatni korai műveiből, amit a róla szóló könyvvel együtt ajánlották az érdeklődők figyelmébe.
Szabó Orsolya, rozsnyovidek.sk