A krasznahorkaváraljai kempingben 2014. július 15-től 20-ig zajló Gombaszögi Nyári Tábor Labirintus udvara sok érdekes programot kínál az önismeret, önfejlesztés iránt érdeklődő táborozóknak. Az alábbiakban a szerdai és csütörtöki eseményekből szemezgetünk.
Szerdán este Körmendy Petra lelkész és dúla tartott előadást, „Nem csalás és nem ámítás” címmel. Témája többet között a változás volt, ami „kötelező, de nem könnyű”. Arról beszélgetett közönségével, hogy az életünkben bekövetkező változások milyen hatással lehetnek ránk, ha nem akarjuk őket, vagy ha minden áron követeljük a következőt. Beszélt a megnyugvást hozó rítusokról, melyek szerves részét képezik életünknek és ha kimaradnak, ha a cselekvések megszokott sorrendje felborul, az egész napunkat elronthatja. Szóba került a szeretet, az elfogadás és ragaszkodás, hogy fontos a jelen, megállni egy pillanatra, hogy gyönyörködhessünk abban, akivé váltunk, amink van, és akik körbevesznek minket. Szerinte igyekezni kell elérni kisebb-nagyobb kitűzött céljainkat, ami tényleges boldogságot hoz el nekünk. Ennek kapcsán felmerült a meditáció is, melynek fontosságát saját élményein keresztül mutatta be – pár órás kikapcsolással könnyebb újra nekifutni a kihívásoknak és a kérdésekre választ lelni. Az előadást saját kis történeteiből építette fel, amikben magára ismerhetett a hallgató, amivel hasonulni tudott és egyfajta önvizsgálatot is tartani, vajon jó-e az az út, amin most halad.
,,Milyen magasra tegyem a lécet?”
Az önismeretről szóló előadások sorában a következő, Hunčík Péter előadása azt boncolgatta, hogy milyen a jó ambíció, az az életmód és stílus, amivel az ember sikerre viheti, anélkül, hogy lealacsonyítaná a tehetségét, vagy az elérhetetlent ostromolná. Három embertípust említett a pszichiáter, melyeken keresztül megpróbálta bemutatni a hallgatóknak a témát. Ezért is kapta a program a ,,Milyen magasra tegyem a lécet?” címet, mert magasugró lécek példájával hozakodott elő. Az első az, aki képes 180 cm-t megugrani, és bár soha nem fog tudni ennél nagyobbat ugrani, a lécet felemelteti 230 cm-re, és újra meg újra nekifut, makacsul próbálkozva az elérhetetlen elérésével és így nyeri el az emberek szimpátiáját, így képes eladni magát. A második delikvens képes 180 cm-t ugrani, gyönyörű technikával megugorja, majd mégis lejjebb viszi 150-re a lécet, és akrobatikus mutatványokkal, trükkökkel megspékelve tálalja teljesítményét, ezzel hódítva meg az embereket. 
Ezzel azonban Hunčík szerint az a baj, hogy nem A-ból B-be halad, hanem éppen A alá, mögé tart. A harmadik, és az előadó szerint hosszútávon ez a legkifizetődőbb, amikor képes az ember 180-at ugrani és minden sikeres próbálkozással egy centivel feljebb teszi a mércét, apránként halad, így az elért sikert tényleg magáénak tudhatja, bizonyítva és valódi eredményt mutatva fel. Ebből látszik, hogy nem kell nagy, világrengető dolgokat csinálni ahhoz, hogy sikeresek vagy boldogok legyünk. Elég, ha lépésenként haladunk, és minden mérföldkőnél örülünk az elérteknek. Mert az ember nem kalapálható, nem lehet alapjaiban átformálni, lecserélni stílusát, jellemét. Lehet azonban finomítani, csiszolni, de sajnos – vagy épp szerencsére – nem lehet gyökeresen megváltoztatni őt.
Outdoors játékok – Önismereti 7-próba
Bizonyára sokan vettek már részt kíváncsiságból, vagy egyéb indíttatásból valamilyen önismerettel foglalkozó programon. Általában olyasmit tudunk meg magunkról, amik hétköznapi beszélgetések során elkerülik a figyelmünket, esetleg nem mindennapi feladattal kell megbirkóznunk, aminek teljesítése után elárulják nekünk, hogy mit jelentenek válaszaink és tetteink. Épp ezért a TANDEM sátor 7próbás önismereti programja igen nagy meglepetést okozhatott azoknak, akik ilyesmire számítottak.
Rövid bevezetőt követően papírral és tollal felszerelkezve elindították egyesével a kíváncsi érdeklődőket egy szokatlan úton, melyet fákhoz kikötött kötél jelzett. Ezt követve sétált az ember bokrok ágai között, vízmosás mellett, meglepő módon az erdőben elszórt szemétdombocskák előtt, folyton alkalmazkodva szeszélyes kanyargásához. Ez volt hivatott megjeleníteni az életünk útját, ami sosincs kibetonozva, nem biztonságos és mi magunk is eltévedhetünk vagy megcsúszhatunk útközben, mire a végére érünk. A kötél mutatta ösvény több meghökkentő furcsasághoz vezette el a résztvevőket, amelyek szintén szokatlan dolgokról gondolkodtatták el őket, amennyiben nem csak csörtettek a sűrűn át, ahol sem előre, sem hátra nem láttak. Bolyongás közben a környezetre figyelve rengeteg kérdést lehetett megfogalmazni és ezekre választ keresni. Egy szakaszon az volt a feladat, hogy visszafelé kellett tíz lépést tenni a bokros, sáros, lejtős úton, egyfajta visszatekintésként. Mégis akadhat, aki bár hátratekint, mégis előre lát.
Ahogy az ember kiér az erdőből, újra a sima, egyenes, könnyen járható útra, visszatérve az emberek közé, lehetősége nyílik a felvetődött kérdéseket és meglelt válaszokat megvitatni a vezetővel, aki magyarázatot fűz mindahhoz, amit láthattak, de nem biztos, hogy értettek is. Akinek kedve van, megpróbálkozhat egy egyszerűbb, de nem kevésbé érdekes feladatsorral:
Beszélj 3 barátoddal és tedd fel nekik a kérdéseket!
-Mit szeret benned? (min. 3 dolog)
-Mit kifogásol benned? (min. 2 dolog)
-Miért vagy neki fontos?
Szólíts meg három vadidegent!
-Mik a legalapvetőbb emberi értékek számára?
-Mi neki az önismeret?
-Mi a véleménye az első benyomásról?
A nap következő különlegessége a Playback-színházi workshop és előadás volt. Rövid történelmi bevezető során megtudhattuk, hogy a műfaj megalapítója Johnatan Fox, valamint hogy a Playback a pszichodrámából fejlődött ki. A program vezetőjének, Donáth Attilának első ilyen fellépése 1992-ben volt, és azóta folyamatosan népszerűsíti, segítve az újaknak felfedezni ezt a szokatlan színjátszást, bekapcsolódni, illetve egyengetni a többiek útját képzésekkel, előadásokkal, vagy épp olyan workshopokkal, mint ez is volt. Az egész célja főleg az önismeret fejlesztése – a résztvevők egy érzést, egy történetet, egy pillanatot osztottak meg a többi résztvevővel és a színészekkel, akik aztán a történet szereplőiként, improvizálva segítettek azt megeleveníteni. A játékot zene is kíséri, szintén rögtönzött, pillanat ihlette módon. Kellékként csupán néhány kendő szolgált, minden mást mimikával, gesztikulációval, testbeszéddel igyekeztek megjeleníteni.
Miután megvan az eljátszásra váró történet, elhangzik a „Lássuk és halljuk!” jelszó, felcsendül a zene, és a színészek bemutatják azt, amit a mesélő megosztott velük. Szinte kísérteties, ahogy ez megformálódik, ahogy kívülről látja az ember saját magát, gondolatait, érzéseit testet ölteni.
A bemutató után a résztvevők kipróbálhatták mind a megjelenítés, mind a zenélés folyamatát, egészen közelről leshették el a kis trükköket, és némi segítséggel kipróbálhatták, milyen improvizálva eljátszani a következő szerepet, vagy épp zenei aláfestést szolgáltatni hozzá.
Úgy gondolom, nem csak a saját magunkat láttuk a történetben, hanem egy másik ember véleményét, érzéseit, értelmezését és így új nézőpontból láthattuk a helyzetet, eltávolodva a témától, és kevésbé elfogultan szemlélve.
Mint látható, a TANDEM sátorban egy pillanatra sem áll meg az élet. Minden nap déltől várja az érdeklődőket, készen arra, hogy ne csak a külső világról tanítson, hanem kicsit saját magunkról is. Különlegessége, hogy nem erőszakolja saját gondolatait vendégére, hanem sok teret enged az önálló gondolkodásnak, közös beszélgetésnek és kérdezésnek. Sokszínű kínálatában mindenki találhat valamit, ami érdekelheti, így további programjait is érdemes felkeresni.
-rozsnyovidek.sk
A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írás, kép, hang, videó stb.) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül, a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás és az oldalra mutató link feltüntetésével lehetséges!
