A Tandem sátor pénteki programja a táborban

A Tandem sátor pénteki programja a táborban

A pénteki nap is sok érdekes dolgot hozott a Gombaszögi Nyári Tábor egyik kedvelt helyszínén, a Tandem által szervezett Labirintus udvarban.

Hajtogass verset
Önismereti haiku vershajtogatás volt ma terítéken a TANDEM sátorban. Családias körben zajlott a sátor mellett, a Labirintusjárók társaságában. Kétsoros dalszöveg- és versrészletek közül választhattak egyet a jelenlévők, amit akkor leginkább hangulatukhoz illőnek véltek. A részletekről felidéződő emlékek és benyomások kiváltotta érzéseket, gondolatokat három szóban kellett összefoglalniuk és lejegyezni az eredeti szöveg mellé, majd párba csoportosulva rövid eszmecserét folytattak választásukról egy idegennel. Megosztották vele az emléket és az érzéseket, vagy csak gondolataikra szorítkoztak, hogy aztán a beszélgetést újabb három szóval jellemezve bővítsék a listát. Végül a kapott és a hozzáírt szavakat felhasználva új verset kellett költeniük, addig hajtogatni a gondolatokat, amíg azok kerek kis egészet nem alkottak. A kész művek a TANDEM sátor bejáratánál, a fonalakra csíptetve olvashatóak.

6

Játékdráma
A világ tele van különféle történetekkel, melyek arra várnak, hogy valaki elmesélje őket. Erre kapott lehetőséget a TANDEM sátor minden látogatója – papír és ceruza segítségével egy-egy szereplőt, jelenetet kellett lerajzolniuk a pillanat ihlette történetükből. A mese így magában zárt kis egész – végigmondják, van eleje, bonyodalmai és vége, akár a saját életünknek. Azonban amikor lehetőségünk nyílik a rengeteg történetet eggyé kovácsolni, akkor tűnik fel, hogy valahogy mindegyik tud kötődni, megakadás, akadály nélkül lehet őket összeilleszteni, akár egy kirakóst, és így új, nagyobb képet kaphatunk. Ezt a nagy történetet aztán közösen eljátszották, megfelelő kellékekkel felszerelkezve, narrátor segítségével téve gördülékennyé a mesélést és megakadályozva, hogy hosszadalmassá váljon.

17
Így történt, hogy a kék herceg, aki egy kék ceruzával indult a sárkány ellen versíró versenyre, hogy a legendás szépségű királylányt elnyerje tőle, az erdőben találkozhatott a csodálatos manóval, aki addig félt az emberektől, és Kaggal, aki kis rókájának ment eleségért, de a rozmár-sztrádán elütött egy száguldó rozmárt. A herceg utána találkozott Macérral, a mással, aki lelki békére talált a szarvaslány mássága láttán. Végül a herceg beleejtette a ceruzáját a kanyargós folyóba, de nem adta fel az álmát, hogy a királylányt úgy is elnyerheti a sárkánytól, hogy nem előre megírt versekkel küzd meg vele… Így lett sok kicsiből egy nagy. Egész.
Felmerült utána az emberben, hogy vajon ugyanígy zajlik az élet is? Ha engedjük, másokéval összefonódik, kiegészítjük egymás történeteit, s a találkozások segíthetnek megtalálni a kis jelzőtáblákat, hogy merre tovább. Tanulságos és szórakoztató, gyors improvizáció volt ez, mely maradandó élményt hagyott minden jelenlévőben.

Kezedben a kulcs
A TANDEM sátor péntek délután újabb programmal várta az érdeklődőket. Ezúttal is az önismeret volt terítéken, a sikeresség kulcsát keresték a résztvevők, főleg  egyetemisták és fiatal huszonévesek. Rövid bemutatkozót követően azt a feladatot kapták, hogy papírdarabokra jegyezzék le azon tulajdonságaikat, amik szerintük fontosak, vagy hozzásegítik őket a sikerhez, vagy boldoguláshoz.

2
A következő lépésben a tulajdonságok áruba lettek bocsájtva, és a résztvevők alkudozhattak rájuk. 50 életponttal gazdálkodva kellett megpróbálniuk megszerezni azon tulajdonságokat, amiket valamilyen okból vagy szempontból fontosnak tartottak. Az aukció végeztével számba vették szerzeményeiket, és ki kellet választaniuk azokat, amiket a legfontosabbaknak tartottak, és megindokolni, miért ezeket választották. Volt, aki olyan tulajdonságokat választott, ami szerinte hiányzott belőle, és szüksége van rájuk ahhoz, hogy sikeresebbé váljon, más a legjobbnak vagy legfontosabbnak vélt tulajdonságait „szerezte vissza”, és akadt olyan is, aki nem taktikázott, de végül meglepetten állapította meg, hogy pont olyan tulajdonságokat választott, amelyek jövendőbeli hivatásához szükségesek, vagy elengedhetetlenek.

1
A beszélgetés következő részében szó esett a Johari ablakról, mely 4 részre osztja fel az ember tulajdonságait. Az első rész az Aréna. Ide a mindenki által ismert tulajdonságok kerülnek. Az előadó szerint fontos, hogy minél több tulajdonságunk kerüljön az arénába, hogy az emberek megismerhessék a kvalitásainkat. A következő ablak a Zárt, ami mások számára ismeretlen, de számunkra ismert tulajdonságainkat rejti. Bizalom kérdése, kinek mennyit mutatunk meg, de a sikerhez néha kockáztatni kell. A Harmadik ablak a Vak, amit mások látnak, mi nem. Ezen tulajdonságainkról őszinte jó barátokkal vagy ellenségeinkkel való beszélgetéssel szerezhetünk tudomást, ami azért hasznos, mert így bekerülhetnek az Arénába. Az utolsó ablak a senki által nem ismert tulajdonságokat tartalmazza. Ez a Sötét. Ebbe a részbe váratlan, kritikus helyzetekben nyerünk betekintést. Ezen helyzetek kapcsán került szóba a komfortzóna modell. Három részből áll: a komfortzóna, a tanulási zóna és a pánikzóna. Sikereket elérhetünk a komfortzónából is, de nem tanulunk semmi újat sem magunkról, sem képességeinket nem fejlesztjük ilyen módon. Ahhoz, hogy új ismeretekre tegyünk szert és új problémákat oldhassunk meg, ki kell lépnünk eme kényelmes körből a tanulási zónába. Ha viszont túl messzire merészkedünk, könnyen a pánikzónában találhatjuk magunkat, ahol félelmeink lesznek úrrá rajtunk, gyakorlással azonban képesek vagyunk kihasználni akár az ilyen élményeinket is és okulni belőlük.

18

A beszélgetés program szerinti része itt ért véget, teret adva a további önálló gondolkodásnak és a többi résztvevővel való beszélgetésnek, sok gondolkodnivalót és érdekes kérdést hagyva megfontolásra a hallgatóságnak.

-rozsnyovidek.sk

A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írás, kép, hang, videó stb.) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül, a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás és az oldalra mutató link feltüntetésével lehetséges!



Hagyj üzenetet