A grafológiáról a gombaszögi táborban

A Gombaszögi Nyári Tábor Kissátrában csütörtökön Bathó Mátyás grafológus adott elő a grafológiáról, ami az írásképeket vizsgálja, s azok alapján jellemrajzot készít az íróról.

„Csúnya írás nem létezik, csak egyedi”, hangzott jelmondata – bár ettől még olvashatóbbá nem válik. Első lépésben ismertette a főbb területeit, felhasználását, jelenlegi szerepét és korlátait. Egy grafológiai jellemzés készítéséhez sima papírra írt legalább egy oldalnyi szabad szöveg szükséges, valamint olyan információk megadása, mint életkor, nem, érte-e az utóbbi időben valamilyen érzelmi történés. A filmekben látottak ellenére egy aláírás önmagában nem elég – csak kiegészítést ad a jellemrajzhoz. Egy gyors grafológiai jellemzés elkészítése 2-3 óra, míg átfogó elemzéshez akár több nap is szükséges. Több, mint száz megfigyelhető jellegzetesség van, ezekből legalább tíznek kell mutatnia ugyanarra a jellemvonásra, hogy biztosan be lehessen venni azt a grafológiai jellemzésbe. Az elhangzottakat akár pedagógusok is alkalmazhatják, mivel a gyermek írásából ki lehetne következtetni például azt, ha otthon bántalmazzák.

2

Ha valakinek ugyanolyan az írásképe mint amit megtanítottak az iskolában, valószínűleg komplexusos, nincs kialakult személyisége. Fontos, hogy minél egyedibb az írásképünk, annál többet árulunk el saját magunkról. Bathó Mátyás az előadás során rengeteg írásképpel szemléltetett, mesélt az egyes típusok takarta jellemvonásokról, érdekességekkel tűzdelve mondandóját, például az „a” és „g” betűk és a férfiak szexuális életének összefüggéseiről.

4

A fiktív grafológia bemutatásánál elkészítette Tyrion Lannister (regény- és sorozatszereplő) jellemvonásai alapján a férfi írásképét, majd az előadás végén, az érdeklődők által megadott tulajdonságok felhasználásával a hallgatóság segítségével megalkotta Gombaszögi Tari Gábor, a tábor „képviselőjének” aláírását.

Tóth Andrea/Szabó Orsolya, fotó: rozsnyovidek.sk

A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írás, kép, hang, videó stb.) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül, a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás és az oldalra mutató link feltüntetésével lehetséges!