Gazdag programmal zajlott a Mikulás ünnepség Krasznahorkaváralján

Gazdag programmal zajlott a Mikulás ünnepség Krasznahorkaváralján

Kicsik és nagyok valamennyien jól szórakoztak a Krasznahorkaváraljai Csemadok Alapszervezet Mikulás-estjén december 5-én. A kultúrházban ünnepi díszbe öltözött asztalok, meghitt gyertyafény, helyben készített és sütött kolbász és mézeskalács illata fogadta a közönséget. A Mikulás ajándékcsomaggal jutalmazta a fellépő gyerekeket, de nem hiányzott a köszöntés, a kézműves foglalkozás, a zene és a tánc sem.

A program elején Prékop Mária, az alapszervezet elnöke üdvözölte a jelenlévőket és a szokásokhoz híven virággal, bonbonnal és borral köszöntötte azokat a Csemadok-tagokat, akik a közelmúltban kerek évfordulót ünnepeltek.

DSCF8509

Hamarosan megérkezett az est főszereplője, a Mikulás is a Krampusszal, hogy a gyerekek fellépése után kiossza a megérdemelt Mikulás csomagokat. Mint a konferálás alatt is elhangzott, sajnos a szervezet tagsága lassan elöregszik, kevés a fiatal, a Csemadok műsorain rendszeresen fellépő két helybéli lányon kívül a többi szereplő, bár kötődik a faluhoz, más településekről érkezett.

Az idei Mikulás-esten verseket, dalokat hallhatott a közönség Szeghy Eszer és Szeghy Tímea, Kmotrik Fanni, valamint Bernáth Lara előadásában. Neve még nincs, de sikere már van az együttesnek, melynek tagjai, Szolga Eszter, Baffy Anna és Ikri Marietta először itt léptek színpadra ebben a formációban, angol és magyar nyelvű dalokkal. Az adventi hangulatot idézte meg egy szép vers elmondásával Dobos Magda.

DSCF8538

A kézműveskedni vágyók adventi asztali díszeket készítettek Baffy Zsuzsa és karácsonyi dekorációkat Stefan Monika vezetésével. Miközben a konyhában sült a kolbász, Harhovsky Viktória és Ulbrik Ilona formázta és sütötte a finom mézeskalácsokat.

A műsor után a szervezők minden résztvevőt megkínáltak frissítővel, akik zeneszó mellett fogyasztották a frissen sült kolbászt, mézeskalácsot, forralt bort, kávét. A jó zene előbb-utóbb talpra szökkentette a közönséget, így késő estébe nyúló tánc és szórakozás zárta az idei Mikulás ünnepséget.

  • rozsnyovidek.sk, szöveg, fotó: Prékop I.


Hagyj üzenetet