Hetedszer díjazták a legjobb mesemondókat

Idén is több száz gyerek kapcsolódott be az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny egyes fordulóiba. A nyolc területi előválogatón 377 versenyző szerepelt, végül 76-an jutottak tovább az országos döntőre, amelynek június 6-án Rozsnyó adott otthont.

DSCF0873A verseny résztvevőit a három háziasszony, Varga Lia, György Henrietta és Nagy Zsuzsanna köszöntötte, akik a nap folyamán az egyes helyszíneken játék- és műsorvezetőként, a kisebbeknél pótmamaként vezették, kísérték a verseny menetét, biztatták, terelgették és szórakoztatták a versenyzőket.

A rozsnyói városháza nagytermében az ország minden részéből összegyűlt résztvevőket üdvözölte Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja és beszédében elmondta: „minden egyes mese egy pótolhatatlan élmény, egy pótolhatatlan utazás”. Szép élményeket és jó versenyzést kívánt a megjelenteknek, csakúgy, mint Bárdos Gyula: „A hetes egy bűvös szám, és én biztos vagyok benne, hogy nemcsak bűvös, hanem eredményes is lesz” – utalt a Csemadok országos elnöke a verseny hetedik évfolyamára. Megköszönte az ötletgazdáknak, hogy hét évvel ezelőtt kitalálták és azóta is éltetik a mesemondó versenyt. Megosztotta a közönséggel személyes emlékeit is, elárulta, azóta már felnőtt két lánya is nagyon kedvelte a meséket, de ő maga is szerette a meséket olvasni, mondani, eljátszani. „A magyar népmesékben ott van a nyelvi leleményesség, ott vannak a fortélyok, a bölcsességek, ott van öröm, van tragédia, vannak különböző élethelyzetek, és tulajdonképpen rólunk szól. Arról szól, hogy megismerjük, hová tartozunk, tudjuk, hogy mi milyen nemzetnek, népnek a gyermekei vagyunk, és erősíti bennünk azt, hogy ezt tovább tudjuk adni.” Szólt a mese közvetítő szerepéről, és arról, hogy a mesemondás örömforrás, közösségi élmény forrása is.

DSCF0888A főszervezők nevében megszólaló Varga Norbert beszélt a kezdeti útkeresésről, arról, hogy a verseny a dunaszerdahelyi Duna Menti Tavasz egyik „vadhajtásaként” indult, és mostanra, „hét kemény, dolgos esztendő után a verseny megtalálta saját arculatát, a létjogosultságát a szlovákiai magyarság körében, és egy országosan ismert versennyé nőtte ki magát”. Ezt bizonyítja, hogy évről évre nő a verseny színvonala, gyarapodnak azok a területek, amelyek bekapcsolódnak a mesemondó verseny vérkeringésébe – idén már önálló területi előválogatót tudtak rendezni Királyhelmecen is. Az a közösség, amelyet itt együtt, egymásra találva kialakítottak, mindent megtesz azért, hogy a hagyományos népi kultúrát és annak egyes elemeit, stílusait, jegyeit beemelje a köztudatba, legyen szó a népviseletről, melyet a gyerekek, fiatalok bátran viselnek, vagy a különböző régiók jellegzetes nyelvjárásáról, hiszen ez a verseny lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki a saját tájnyelvén tudjon megszólalni.

Délelőtt három helyszínen hat kategóriában zajlott a verseny, melyet népi ételek kóstolója, játékok és népzene színesített. Miután a szervezők, zsűritagok és felkészítő pedagógusok délután szakmai értékelésre vonultak el, a gyerekeket Bukovics János mesemondó, majd a Kerek Perec Egylet juhászmeséi szórakoztatták. A játszóház és táncház után a Nagy Csomor családi zenekar koncertjét hallhatta a közönség, végül az eseménydús és izgalmas nap lezárásaképpen sor került a díjak ünnepélyes kiosztására. Huszár László zárszavában meghirdette a népmesemondó verseny következő évfolyamát, mely a szervezők reményei szerint jövőre már képnapossá bővül.

A 2016-os, sorrendben VII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny rozsnyói országos döntőjén a következő mesemondók részesültek aranysávos minősítésben:

DSCF1073I. kategória
Dóczi Balambér – Kiskövesd
Heinrich Zsófia – Tornalja

DSCF1078II. kategória
Szabon István – Tornalja
Ondrejcsák Anna – Rimaszombat
Vígh Kiara – Zsitvabesenyő
Mihalovics Zsófia – Fülek
Botos Máté János – Fülek
Tóth Lilla – Rozsnyó
Baráth Viktória – Ipolynyék

DSCF1087III. kategória
Danyi Erik – Fülek
Antal Márk – Feled
Kovács Gréta – Nagybalog
Bukovský Dorottya – Deáki
Képes Lóránt – Reste

DSCF1092IV. kategória
Farkas Dániel – Rimaszombat
Kovács Viktória – Béna
Kovács Mátyás – Ragyolc
Ragány Vivien – Szomotor
Beňo Róbert – Palást

DSCF1095V. kategória
Oszlík Kinga – Kéty
Zagiba Tamás – Jólész
Országh Róbert István – Velkenye

  • pr-i, rozsnyovidek

KÉPGALÉRIA