A házigazda és vendége az est folyamán – ha csak anekdotikus történetek szintjén is – felsorakoztatta a kortárs magyar irodalom legnevesebb alakjait és műveit, megtudtuk, mitől lesz jó egy regény, mivel adja el a kiadó regény helyett a novellafüzért, sőt azt is, ki a tollforgatók között a legjobb énekes-gitáros és ki az az író, aki Presser Gábor lemezén fütyül.
„Az, hogy nekem tetszik egy könyv vagy nem tetszik, az ugyanúgy egy személyes vélemény, mint bárki más olvasóé. A különbség talán abban van, hogy én utána megpróbálom kifejteni, hogy miért tetszett, miért nem tetszett, megpróbálom elemezni a szöveget, összevetni másokkal” – mondta a rozsnyói Könyvkuckó vendégeként Károlyi Csaba irodalomkritikus, író, egyetemi tanár, akit az irodalomkedvelők az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyetteseként, a lap könyvkritika rovatának szerkesztőjeként ismernek.
A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában tartott legutóbbi, májusi beszélgetős-irodalmi rendezvény rendhagyó volt, mivel a házigazda, Ambrus Ferenc az 50. Könyvkuckó estre Károlyi Csaba személyében egy olyan vendéget hívott meg, aki maga is írókkal beszélget „Mindig más történik” című interjúkötetében. A jubileumi Könyvkuckó abban is eltért a megszokottól, hogy ezúttal nem csupán egy író egy bizonyos kötetét mutatták be, hanem több szerző könyve, munkássága is szóba került, köztük – mintegy összefoglalásaként az eddigi félszáz alkalomnak – természetesen olyan neves írók, akiket az elmúlt években a Könyvkuckónak köszönhetően ismerhetett meg a rozsnyói közönség.
Irodalomkritikussal beszélgetve adta magát a kérdés, hogyan reagálnak az írók a kritikára, a negatív visszajelzésre. Károlyi Csaba elmondta, fontos tudni, hol a határ, mi az, ami még elfogadható az irodalomkritikában – kritikusként nem a szerzőt minősíti, hanem az adott művet értékeli. Ő is írt már olyat, hogy egy regény szerinte rossz, nem tetszik neki, nem kellett volna kiadni. Az írók erre különbözőképpen reagálnak például a következő személyes találkozásnál – ami érdekes tud lenni, ha összefutnak egy könyvesboltban vagy nyaraláson –, ki könnyedebben, ki nehezebben viseli. Meglátása szerint a rendszerváltás előtt a magyar írók évtizedeken keresztül vagy pozitív kritikát kaptak, vagy pedig politikai alapon lehúzó kritikát, vagy pedig hallgattak róluk – egy nagy formátumú író rosszabb kötetéről inkább nem írtak, hogy meg ne bántsák. Eltelt 25 év és az írók most is nagyon rosszul veszik, ha negatív kritika születik róluk, hiszen nem így szocializálódtak. Többnyire regényekről mond véleményt, verseskötetekről ritkán, és főleg akkor szeret valamiről írni, ha az tetszik neki. Nehezebb a dolga, de az is előfordul, hogy olyanról kell írnia, ami nem nyerte el a tetszését. Mint megjegyezte, annak, amit életében írt, 70-80%-a elfogadó, dicsérő kritika, nem az a célja, hogy mindenáron rosszat mondjon a szerzőről.
Elismeri, előfordulhat, hogy a kritikáiban néha nincs igaza: „…én egy darab olvasó vagyok, ugyanúgy, mint te vagy bárki, egy darab szavazatom, egy véleményem van és lehet, hogy tévedek. Az ízlésítéletekben semmivel nem áll a kritikus bármely olvasó fölött. Lehet, hogy többet olvasok, mint mások, mert hál´ Istennek, ezt csinálom reggeltől estig. Azért hál´ Istennek, mert én ezt imádom csinálni” – árulja el. „Annyiban vagyok más, mint egy közönséges olvasó, hogy megpróbálom az ízlésítéletemet alátámasztani, érvelek mellette, kifejtem, és próbálom körüljárni, hogy miért gondolom azt. De ettől még egyáltalán nem biztos, hogy igazam van.” Mint ahogy már többször előfordult a magyar irodalomtörténetben – példaként Arany János Madách Ember tragédiájával kapcsolatos véleményét hozta fel –, amikor nagy kritikák születtek, aztán évtizedek múlva kiderült, hogy tévedtek: jelentős művekről azt írták, hogy rossz, jelentéktelen műveket pedig túlértékeltek.
Nemcsak kritikákat ír, hanem interjúkat is készít az írókkal. A beszélgetés során Ambrus Ferenc főleg azokról a szerzőkről kérdezett, akik az évek során megfordultak a Könyvkuckóban. Károlyi Csaba sokukat nagyon jól ismeri, rendkívül közvetlen, szórakoztató stílusban osztotta meg véleményét, érdekes történeteit az egyes írókról, jelentős művek születésének körülményeiről, fontos olvasmányélményeiről, írói és kiadói kulisszatitkokról. Szereti Spiró György legtöbb regényét (kiemelte Az Ikszeket és a Fogság címűt), de a jeles író néha kiad a kezéből gyenge kisregényeket is, amikről ő rosszakat ír, célzott Károlyi a Feleségversenyre. Závada Pál szinte minden könyvéről írt, azért szereti, „mert mindig traumatikus történelmi témákat dolgoz fel”. Parti Nagy Lajos Magyar mesék címmel jelentette meg az ÉS-ben a heti aktuális belpolitikai eseményeket groteszk, parodisztikus stílusban kifigurázó álnépmeséit. A szövegek rendkívül népszerűek voltak, később aztán kifulladtak. Parti nyelvezete nagyon egyéni, különleges, rájátszik a népmesékre, tájnyelvre, idézi a mesevilág nyelvét, kifacsart és játékos, amit nehéz követni és nem lehet fordítani. Grecsó Krisztián, aki a Mellettem elférsz és az Isten hozott című regényekkel futott be, Károlyi kollégája az ÉS-ben, mint mondta, nagyon sok mindennel foglalkozik, szerkeszt, ír, közönségtalálkozókra jár, zenél, az interjúkötetben az áll róla, Grecsó „az írók közül a legjobb énekes-gitáros”. Ambrus Ferenc Bodor Ádám kapcsán felelevenítette a vitát, miszerint a Verhovina madarai vagy a Sinistra körzet a jobb. Mivel sokan ellentmondtak a véleményének, Károlyi Csaba elhatározta, hogy újra elolvassa a Verhovinát. De a neves írók sorából nem maradhatott ki Nádas Péter sem, akinek külföldi sikereiről, legújabb könyvéről beszélgettek, vagy Péterfy Gergely és a nagy sikerű Kitömött barbár születésének története.
A rozsnyói közönség Károlyi Csaba elbeszélése révén bepillanthatott a zsűrizések, irodalmi díjak odaítélésének hátterébe, a Nobel-díj megszavazásának politikája kapcsán latolgatták a további magyar írók esélyeit. Szakemberként fel tudja mérni a magyar irodalom jelentőségét, ismertségét, külföldi megítélését. A magyar irodalom útja a világba, mint Kertész Imre, Nádas Péter példája mutatja, a német kultúrán keresztül vezet – vélte a kritikus. Végül az Élet és Irodalom kapcsán szó esett a független, állami támogatások és számottevő hirdetési bevételek nélküli irodalmi, kulturális lapok fenntartásának nehézségeiről is.
Az 50. Könyvkuckó remek hangulatához a neves vendéggel folytatott érdekes beszélgetésen kívül hozzájárult az ünnepi koccintás is, miközben Kónya Zoltán húzta a nótákat az irodalomszerető rozsnyói közönség fülébe.
- pr-i, rozsnyovidek
