Először rendeztek retro bált Gömörhorkán

Először rendeztek retro bált Gömörhorkán

2017. március 4-én első alkalommal rendezte meg a Hôrka kft. retro bálját a Rozsnyói járásbeli Gömörhorkán. Fergeteges hangulat, pettyes, kockás ruhák és örökzöld slágerek kerítették hatalmába a bálozó hölgyeket és urakat.

dscn1641dscn1725

A Hôrka kft. új vezetőnője, Giczei Annamária köszöntötte a közel 170 vendéget, holnap hajnalig tartó mulatozást kívánt nekik, majd a gömörhorkai Napsugár tánccsoport nyitotta meg a bált a Pomádé film egyik betétdalára táncolva. A megnyitó után az ózdi Cappucchino partyzenekar rögtön zenélésbe kezdett, mely egytől-egyig mindenkit a táncparkettre vonzott. A kultúrház előterében fotósarkat alakítottak ki, melyet előszeretettel használt mindenki. Éjjeli egy óra körül sorsolták ki a rendezvény támogatói által beszerzett tomboladíjakat, majd a zenekar reggel hatig egy percre sem hagyta unatkozni a szórakozni vágyókat.

dscn1827dscn1768
A Gömörhorkai Kultúrházban a 2016/2017-es báli szezon alatt ez a hatodik bál volt. Giczei Annamária elmondása szerint örül, hogy egyre több fiatal vesz részt ezeken a bálokon, ez lelkesíti a további estélyek szervezésére is. „Az este folyamán pozitív visszajelzéseket kaptam a rendezvényről, ami nagyon jó érzés – mondta –, nagyon sokan várják a következő bálokat és ki tudja, lehet, hagyományt teremtünk belőle. Az is örvendetes dolog, hogy 90%-ban az emberek komolyan vették az öltözködést – volt, aki a 20-as éveket, de volt, aki a 80-as, 90-es évek öltözködési stílusát elevenítette fel. Aminek viszont tényleg nagyon örülök, az az, hogy a hazaiakon kívül hét környező településről, valamint Magyarországról is érkeztek hozzánk, ami azt bizonyítja, szeretnek a horkaiak körében szórakozni.”

dscn1660dscn1689dscn1674

  • bd


Hagyj üzenetet