Planegg
Münchenbe menni úgy, hogy csak néhány nappal maradunk le az Oktoberfestről… Háát…, zsörtölődik kedves emberem, nem éppen jó ízlésre vall. Bizony nem, meg kell magamat adnom, belátnom, hogy úgy kellett volna, lássuk a több mint kétszáz éves hagyománnyal rendelkező sörfesztivált. Mi abban az 1810-es évben indult, amikor I. Lajos bajor herceg éppen feleségül vette Teréz hercegnőt, és az öt napon át tartó mennyegző ideje alatt minden müncheni polgár ingyen fogyaszthatta az arany színű nedűt. Sovány vigaszként Planeggot kezdtem emlegetni, meg az ottani vásárt: majd ott iszogatunk, bámészkodunk.
Lehet, az ősi népektől maradt rá a mai fejlett civilizáció emberére a kifaragott (kiöntött, agyagba formázott stb.) hasonmása iránti rajongása. Szinte bármilyen ez a forma – még ha nagyon torzra sikeredett is -, a mobilozó/internetező nép megáll és csodálni fogja a figurát. S ha ez még mozogni is képes, úgy lelkesedése szinte nem ismer határokat! Fiú, lány, fiatal, öregcse, maga elé tartja kütyüjét és már örökíti is meg a csodát. S ha egy kicsike muzsika is jár a látványhoz, úgy az ember fia s lánya még szélesebb mosollyal örül a néhány percig előtte a magasban mozgó bábuknak. Mint Münchenben, a város szívében, a Marienplatzon, a neogótikus stílusban épült, új városháza tornyába beépített királyt, királylányt, harcos vitézt minden órában kicsi jelenetben mutató kompozíciónak. Amúgy erre a helyre hozzák bemutatni szurkolóiknak az elnyert trófeáikat a világ egyik legjobb focicsapatának, a müncheni Bayernnak a játékosai is. Ez, a világ minden pontjáról idelátogatók számára bentről is megtekinthető városháza a 19. század végén, 20. század elején épült. Akkor, amikor Franciska és Dénes, a titokzatos, Szentkirályi nevet használó pár úgy döntött, München közelében fognak tovább élni. Néhány szűk évük maradt már csak…
A bajor főváros központjából fél óra alatt kényelmesen ki lehet érni Planeggbe. A kis gyorsvillamos közben olyan kertecskék mellett is elmegy, mint amilyeneket a rozsnyói ember a rudnai dombon, vagy a betléri úton lát. Elmosolyodik közben s megállapítja, mennyire kicsi is a világ… Vagy ez még az a világ, az a közös, nagyon hasonló, ami itt több évszázadon át közel egymáshoz létezett? Úgy, hogy azok a bajorok, svábok mindig előbbre voltak? S nem is kevéssel. De a kis ember-kis kertecskéje intézmény – láss csodát! – ott is működik.
Planeggban vásár van a főutcában. S mintha az őrtorony alatt lennénk! A Franciska szobrunk közelében. Annyira hasonló termékeket kínálnak az elárusítók. Na jó, persze! A minőség. Az már ránézésre is mintha egy kicsivel más lenne. De nem sokkal, üzenjük hazafelé a sokszor elégedetlenkedő gömörieknek. Muzsikusból is van nem egy. Többféle. Bajor viseletbe öltözött zenekar is. Az ilyen-olyan kézművesek, de az egyszerűbb ruhát kínálgatók is itt vannak. A vásári forgatagból a festői patakpar
t környékében gyönyörködünk. Franciska is lejárhatott ide a Hubertus villából, miért ne? Nagyon megfelelő hely a nyári hűst keresők számára. A családi házak, villák utcái között ott van a Hubertus utca is. A rövidebbek közül való. Benne, a kert fáinak lombjai között két nagyobb ház, amik átalakítás előtt egykor a Hubertus villa név alatt szerepelhettek itt. Próbáljuk szóra bírni a környék idős polgárait. Nem tudják igazolni egyik házban sem Andrássy Franciska és Dénes huszadik század elejei lakhelyét. A hivatalos közeghez fordulunk. Hosszan kutatnak, töprengenek. Biztos eredményre nem jutunk. Más megközelítésben, de folytatni fogjuk a kutatást – így határozunk. Itt, Planeggban, München külvárosában, ahol 1902. október 26-án elhunyt Franciska grófné. Két éven át a helyi temetőben volt sírhelye, fölötte a táblával, ami most a mauzóleum mögötti falban van, addig, amíg Krasznahorkaváralja határában fel nem építették a grófi pár pazar temetkezési helyét. Ide, végső nyughelyére hozta aztán Münchenből a különvonat, hogy 1904. október 26-án a nagy temetés napján búcsúzzon tőle a hálás nép. Aki őt ugyan soha nem látta, de meg volt győződve arról, hogy Franciska, a nem arisztokrata sarjból lett grófné csak egy nagylelkű, a nélkülözők ügyét megértő és támogató személy lehetett. A bizonyosságot a gömöriekben az őrtorony előtt álló szobor jelenti immár hosszú ideje.
fotó: a szerző felvételei, archívum
Beszámoló a bécsi utazásról:
