Nemzeti ünnepünk alkalmából Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművészünk újabb két elismerésben részesült. Augusztus 18-án vehette át Fülek Város Polgármesteri Díját, 20-án pedig Szentendre díszpolgára lett.
Nemcsak rangos állami és szakmai díjak tulajdonosa, de számos közösség is kitüntette élete során. Mit jelent ez az Ön számára?
Lelkem csücskében igazán előkelő helyet foglalnak el a különböző kisebb-nagyobb közösségek által adományozott elismerések. Itt valóban a szeretetet érzem, és magát az odafigyelést értékelem. Mai világunkban a közöny pusztít, ezért egy-egy ilyen „adományozás” is jelezheti, hogy nem felesleges földi létünk. Egyébként a 300 lelkes Pinc falu első díszpolgára lehettem, ami a felvidéki otthont, a palócságomat és az óvodanélküli szabadságot jelenti. Itt voltam gyermek, itt vannak az én legmélyebb gyökereim. A mai napig ez a természetközelség adja határtalan belső békém érzetét. Az egész faluközösség szocializált. Ez a pici falu volt nekem kis gyermekként a világ közepe. A Gömör megyei Fülek díszpolgársága „a templomot és az iskolát” jelenti számomra. Megkaptam a Budapestért Díjat is, hiszen tevékenységem egy jó része a fővároshoz köt. Az már más lapra tartozik, hogy 13 évig éltem ott, tizenhárom helyszínen: kollégiumokban és albérletekben. Nagyon hiányoztak Gömör és Nógrád lankái, ezért költöztünk ki egy Budapest melletti pici faluba. A Dunakanyar „epicentruma” nekem Pilisszentlászló, ahol élek, és Szentendre, ahol 20 évig tanítottam. Pest megye is magáénak vall, ezért lettem Pest megye díszpolgára is. Pár éve Madách Imre-díjjal tüntettek ki. Ez a díj pedig palócságomra figyelmeztet. A küzdésre, a megmaradásra. Külön passzus egy nagyobb régió ajándéka, amelyet múlt év őszén kaptam, ez pedig az Európai Polgár díj.
Milyen érzés ennyi helyen, köztük Szentendre díszpolgárának is lenni?
A Szentendre Díszpolgára cím, akárcsak az összes eddigi, kissé váratlanul érkezett. Ennél váratlanabb ajándék csak a Kossuth-díj volt. A Nógrádi Lapok címoldalon gratulált, mint a harmadik Nógrád-megyei Kossuth-díjasnak, de magáénak vallott Gömör megye is. Egyébként Pilisszentlászlón jut ezer főre a legtöbb Kossuth-díjas a Kárpát-medencében, ugyanis rajtam kívül itt él és alkot Krasznahorkai László is. Van egy harmadik Kossuth-díjasa is falunknak, hiszen a kilencvenes évek elején itt élt és elmélkedett Röhrig Géza. Külön öröm, hogy egy éve Szentendre díszpolgára címet egy szintén a Pilisszentlászlón megbúvó Zászkalicky Tamás orgonaművész kapta. Két évtizedig nemcsak a munkahelyem, a zeneiskola kötött ide, de elsősorban a monarchikus békeidők üzenete, a délszláv barokk, a templomok, az utcák, házak, a piac, a multikulturális levegője. Találkozások helyszíne is Szentendre. A város lényegében egy múltbéli üzenet, egy nem létező egykori világ keresése, egy nosztalgikus álom. Az utcákat járva a valamikori Szentendrét élesztgetem lelkemben. Boromisza Tibor, Vas István, Barcsay, Czóbel lábnyomait érzem – és a nevemre rárímelő Bánáti-Sverákét. Egy saját világot látok macskaköves utcáin és a városban sétálva tovatekintek az egész Duna-tájra, egy lelkemben kialakított Dunamenti Köztársaságra.Valóban nagyon tudatos az én „monarchikus”, „keleti-svájcos”, „dunai-köztársaságos”, „kert- és műhely-magyarországos” ábrándom, amelyet számos koncertemmel és tucatnyi lemezzel próbálok bizonyítani. Azt kutatom, ami összeköt bennünket, nem pedig szétválaszt. A határokat nem ismerő népdal le tudja dönteni a gyűlöletet, a kirekesztést. Egy elmúlt békevilág ország építő periódusát álmodom vissza. Monomániásan ragaszkodom ehhez az illúziókergetésnek tűnő eszméhez, a megénekelt közös Kárpát-medencei hazához. Teszem mindezt csöndben, zárkózott palócként, a mindenkori kisebbségek énekmondójaként, mert hiszem, hogy mihelyst felcsendül az ének, ott megszelídül a lélek!
Hogyan kötődik élete Szentendréhez?
Húsz évig tanítottam a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában. Növendékeim, akárcsak unokáim örökifjúvá alakítottak. Óráimon elsődleges cél az éneklés öröme volt, és csak másodlagos a különböző versenyeken való megmérettetés. Úgy érzem, a ma gyermekei egyre inkább vágynak a szeretetre, az odafigyelésre. Húsz évnyi tanításom alatt arra is rádöbbentem, hogy az ember, a gyermek lényegében„nevelhetetlen”, mert már születéskor, sőt magzatként magunkban hordozunk mindent. Nem neveléssel, de cselekedeteimmel próbálok példát mutatni, remélve, hogy a „lelkileg kész” növendékeim nem lázadnak ellene. Szeretetéhes világunkban iskolai tevékenységem elsősorban lelkek gyógyítása, személyiségfejlesztés volt. Több diákom pszichiáter helyett járt hozzám. A nevelésben az egyik leghatásosabb eszköz a példaadás. Örülök, hogy ennek hatására sokan választották az én hivatásomat. Tímár Sára Junior Príma-díjas növendékem egy tucatnyi lemezemen énekelt, az újjávarázsolt Sebő együttes énekese lett. Egyébként neki és Sasvári Borinak adtam át a stafétabotot a zeneiskolában. Lábas Viki lilás hajjal és szögletes műkörömmel érkezett a zenesuliba, hogy népi éneket tanuljon, majd megálmodta a méltán népszerű Margaret Island együttest. Önálló zeneszerzői és költői utat jár az Amatild együttes alapítója, Pénzes Matild. Számos növendékem közül megemlíteném Lindner Zsófit, aki már kétszeres anyuka és saját zenekart alapított. Éveken át tanítottam Völner Esztert, a barokk éneklés ígéretes tehetségét, a visegrádi Farkas Enikőt, aki nemrégiben saját lemezzel lepett meg. A Zeneakadémián Paár Julcsi is növendékem lehetett, így őt hívtam vendégénekesnek a Szörényi Leventével készült duett albumunk felvételeihez. Különleges tehetség Orbán Bori,Sólyom Panna, akik a dzsessz világában merültek el, és még majd egy tucatnyi növendékem választotta az énekesi pályát. A szentendrei díjátadás előtt a Dalüzenet című lemezem bemutatóján nem véletlenül működött közre az ifjú nemzedék: Cserta Balázs fúvós hangszereken, a 21 éves virtuóz cimbalmos Solymosi Vince és a lassan eladósorba kerülő Sasvári Bori, akit akkor kezdtem el tanítani óvodásként, amikor még írni-olvasni sem tudott.Optimista vagyok, mert sok fiatal lesz elkötelezett híve lelkünk tükrének, a magyar népzenének.
- Beke Beáta, fotó: Schnelczer Zoltán
