
Az eredeti tervek szerint ezen a hétvégén zajlott volna Rozsnyón a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVI. Országos Találkozója. A szakmai rendezvény azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ezzel együtt a pedagógusszövetség díjainak ünnepélyes átadója is. Ha személyesen nem is vehetnek részt a rozsnyói díjátadón, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége honlapján láthatjuk az idei díjazottak névsorát, akik között megtalálhatjuk a hárskúti Korintus Lászlót is.
„Jó néhány éve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének legrangosabb elismerése az a díj, amellyel az átlagon felüli teljesítményt nyújtó pedagógusainkat becsülik meg. Rendre a rozsnyói pedagógustalálkozó volt a színhelye a felemelő ünnepségnek, mely méltó keretet adott a díjátadásnak. Ez így is volt kerek huszonöt emlékezetes alkalommal. Az idén ez megváltozott, világunk fölött most sötét felhők kavarognak. Fenyegetőek, félelmetesek, barátságtalanok. Fönt a fekete felhő, lent azonban sarjad a vetés a határban, harsan a fű a talpunk alatt, és nem üres már a fecskefészek sem – az élet élni akar. A körülöttünk nyíló virágoknak még gyenge a szára, a lágy szellőben is hajladoznak, de színükkel, illatukkal, bámulatos harmóniájukkal örömet hoznak a szívünkbe. A természet nem adja meg magát. Mi sem adjuk meg magunkat. Átlagon felül teljesítő pedagógusaink bőven akadnak, megtaláljuk a módját annak, hogy ország-világ értesüljön arról, hogy kiket tisztelhetünk élen álló példaként” – fogalmazott köszöntőjében Fekete Irén, a pedagógusszövetség elnöke.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége március 6-án, Komáromban megtartott ülésén határozott a díjakról. A kitüntetett pedagógusok a pedagógusszövetség emléklapja mellett Darázs Rozália szobrászművész bronz kisplasztikáját kapják.
A 2020-as díjazottak
Felvidéki Magyar Pedagógus Díj
Katona Mihály Alapiskola, Búcs, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi
A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért
Berczik Erzsébet
Dobó István Alapiskola, Nagyszelmenc
A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért
Kecső Csolti Veronika
Bátkai Alapiskola
A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért
Kovács Tünde
Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Komárom
Pedagógus életpálya kategóriában
Lendvay Tibor
Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság
Pedagógus életpálya kategóriában
Liszka Éva
Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért
Korintus László
Dernői Magyar Tannyelvű Alapiskola
Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért
Tímár Lívia
Alapiskola és Óvoda, PozsonypüspökiA szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért
Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
CSEMADOK
Bárdos Gyula elnök
A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért
Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Huszár László igazgató
Óvodapedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért
Berky Angelika
Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda, Pered
Óvodapedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért
Vágvölgyi Erika
Óvoda, Zádielska 4, Kassa
- pr-i, rozsnyovidek/forrás, fotó: szmpsz