Az iskolai könyvtár, mint kiaknázatlan erőforrás – egy műhelynap tanulságai

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (SZMKE) első alkalommal szervezett kifejezetten az iskolai könyvtárosok és pedagógusok részére szakmai programot. Az egyesület tevékenységi stratégiájában is megfogalmazta, hogy szeretne külön foglalkozni ezzel a célcsoporttal. A Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulhatnak meg az egyesület tervezett szakmai műhelynapjai a 2022-es évben.

Pörgős könyvtári tavasz – az egyesület négy képzéssel is készül a következő hónapokban

Az iskolai könyvtárosok műhelynapjára 2022. április 22-én került sor az online térben. Két időpontra lehetett jelentkezni – egy délelőtti és egy délutáni csoportra. A szakmai találkozón összesen 14 résztvevő vett részt Szlovákia nyugati és keleti részéből egyaránt a következő települések könyvtárainak, iskoláinak képviseletében: Bős, Nádszeg, Farkasd, Komárom, Gúta, Marcelháza, Udvard, Ebed, Párkány, Léva, Jólész, Királyhelmec, Kassa. A gyakorlatorientált műhelymunka keretében a résztvevők áttekintést kaptak az iskolai könyvtárakra vonatkozó törvényekről, keretdokumentumokról, módszertani előírásokról, valamint további információkkal gazdagodhattak a következő témakörökben: iskolai könyvtári terek, gyűjteményszervezés, statisztika, dokumentáció, könyvtári szolgáltatások, rendezvények, könyvtári szervezetek, integrált könyvtári rendszerek, partnerkapcsolatok.

A műhelynap egyik előadója, Tegdes Egyházi Dóra (SZMKE elnök; Gömöri Művelődési Központ, Rozsnyó – kisebbségi kulturális menedzser) az elméleti részt és a szlovákiai iskolai könyvtárak helyzetét foglalta össze. A másik előadó, Fülöp Éva (iskolai könyvtáros, hitoktató – Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium, Kassa) több évtizedes könyvtári, pedagógiai és iskolai könyvtáros tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel, konkrét megvalósult programok bemutatásával. Szóba kerültek többek között az olvasómaratonok, a könyvtárosbarátnők, a Bod Péter könyvtárhasználati verseny, a könyvjelző program és további olvasásnépszerűsítő iskolai könyvtári rendezvények.

Mik voltak az előzményei ennek a hiánypótló szakmai rendezvénynek, milyen volt a szakmai program fogadtatása?

Fülöp Éva: A pandémiás időszak nekem egy új távlatot nyitott meg, mikor megtudtam, hogy az SZMKE egy egyhetes könyvtári programot szervez (Könyvtári Roadshow). Online akciókra nagyszerű lehetőségek nyíltak itthonról. Így kerültem kapcsolatba Tegdes Egyházi Dórával, akinek szívügye az iskolai könyvtárak helyzete. Neki „önthettem” ki a szívemet a könyvtárban megélt nehézségeimről és örömeimről. Minden alkalommal türelmesen, megértéssel meghallgatott. Ez egy igazi „balzsam” volt a lelkemnek. A hittanoktatás lehetősége sodort az iskolai könyvtárba. A 20-22 év munkám „gyöngyszemeit” visszapergetve, megelevenedtek a régi kedves, segítő emberek, diákok, tanárok egyaránt, akiknek szívügyük volt a könyvtár élete. Együtt sikerült sok élménypedagógiai programot szervezni, életet vinni az addig „halott” könyvtárba. Remélem, ma sikerült egy kis lángot tovább adnom résztvevőinknek és bízom abban, hogy kölcsönösen lelkesítjük majd továbbra is egymást. Mert ahogy Saint de Exupéry megfogalmazta: „A lelkesedés, bizony sebezhetetlenné teszi az embert, hatalmat ad neki az események fölött, olyan hitet, amely hegyeket mozdít.” Ezt a lelkesedést kívánom mindnyájunknak a további munkához.

Tegdes Egyházi Dóra: Csatlakozni tudok Éva szavaihoz. A legelső találkozásunk és beszélgetésünk után tudtam, hogy nekünk együtt még dolgunk van, így hát addig-addig szerveztünk, ötleteltünk, amíg megszületett a szakmai műhelynap ötlete. Eredetileg személyes jelenléttel terveztük, de végül az online forma mellett döntöttünk. Kezdetnek jó volt így, hiszen így többen tudtak csatlakozni, s az utazás nehézségei nem hátráltatták a résztvevők jelenlétét. Folytatása következik, szeretnénk még több ehhez hasonló szakmai programot szervezni. Tényleg hiánypótló ez, hiszen az iskolai könyvtárosok legnagyobb százaléka semmilyen könyvtárszakmai képzettséggel nem rendelkezik, így nehéz elvárásokat megfogalmazni. Törvényi háttér nélkül pedig szinte lehetetlen. Nálunk például nincs olyan, hogy könyvtárostanár szak, egyetemi képzés.

A résztvevők beszámolói:

Farkas Ilona – alsó tagozatos tanító, Komárom: A műhelynap és az előadók egyaránt tetszettek, kérdéseimre nagyrészt választ kaptam. Minden hasznos volt számomra, hiszen csak most kezdek elmélyülni a könyvtáros munka szépségeiben és nehézségeiben. Egyaránt megfelelőnek tartom akár az online, akár a jelenléti műhelynapot, mindkettőnek van előnye és hátránya is. A leghasznosabbnak találtam azokat az ötleteket, amelyek azt mutatták meg, miként tudom megnyitni a könyvtár ajtaját a gyerekek előtt, becsalogatni őket.

Zagiba Mária – könyvtáros: A szakmai műhelynap során új információkat és inspiráló ötleteket kaptam. Még csak nemrég kezdtem a könyvtárosi tevékenységem, számomra minden hasznos és érdekes, ami a könyvtár működésével és a könyvtáros szakmával kapcsolatos.

További résztvevő: Nagyon sok új információval gazdagodtam, sok új lehetőséget hallgattam meg, melyeket a jövőben alkalmazni tudok. A leghasznosabbnak a konkrét könyvtári foglalkozások példáit tartom.

A résztvevők beszámolóiból kiderül, hogy vannak olyan iskolavezetők, akik fontosnak tartják, hogy az iskolai könyvtár vezetésével megbízott pedagógusnak legyen tere és forrása a könyvtári tevékenységhez. Sajnos kevés anyagi forrás van, amit kifejezetten könyvtárgyarapításra vagy infrastrukturális fejlesztésre lehetne fordítani. A műhelynap során az elmélet és a gyakorlat összefonódásával világossá vált a résztvevők számára, hogy milyen erőforrása lehet egy iskolának a könyvtár. Olyan együttműködési, oktatástámogató programokkal, tevékenységgel tudna jelen lenni a diákok és a pedagógusok életében, ami színesíthetné és fejleszthetné az oktató-nevelő munkát.

Az SZMKE Szakmai műhelynapjainak második rendezvénye 2022. május 19-én kerül megrendezésre Muzslán, a Községi Könyvtárban. Erre a képzésre községi könyvtárosok jelentkezését várják, további információk hamarosan elérhetőek lesznek az Egyesület weboldalán: www.szmke.sk.

  • SZMKE, illusztrációs kép: pixabay.com

Related Posts

Képzés könyvtárosok részére: Úton a felhasználók felé – könyvtármarketing alapok
Gárdonyi Géza világ körüli útja
Könyvtári brigádnapló, avagy Zétényből jelentjük…