Beszámoló egy újraalakult CSEMADOK alapszervezet életéből

A pandémia alatt az egykor megszűnt alapszervezetek újraindítása valósult meg a Rozsnyói járásban, amelyek nagy elánnal láttak neki tevékenységeik megtervezésének, majd azok megvalósításának a már működő szervezetek mellett.

A pelsőcardói újonnan alakult alapszervezet március 9-i évzáróján évet értékelt. A találkozóra meghívást kapott a település polgármestere, Fábián Dániel, a szervezet egykori elnöke, Voda Géza és a CSEMADOK Rozsnyói Területi Választmányát Beke Beáta alelnök képviselte. Az ülésen a szervezet tevékenységét segítő szimpatizánsok is részt vettek.

Az elnök, Greso Henrieta nyitotta meg az ülést, és összegezte tevékenységüket:
„A szervezet 2022-ben aktívan bekapcsolódott a Csemadok környékbeli alapszervezetei, területi és országos szerveinek rendezvényeibe és a helyi önkormányzat által szervezett programokban is kivették tagjaink a részüket. A tapasztalatokat, ötleteket, élményeket folyamatosan megosztottuk egymással az év folyamán tartott gyűléseinken“– ismertette Greso Henrieta, elnök, aki beszámolt arról, hogy: „Március 15
én részt vettem Rozsnyón a Magyar Forradalom és Szabadságharc 174. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol koszorúzással emlékeztünk meg Petőfi Sándor emléktáblájánál, majd Kossuth Lajos szobránál. Ezt követően a Csemadok Országos Elnöksége megbízásából május 27-én a területi választmány ülésén vettem részt a tanácskozáson. 2022 májusában az első ízben megrendezésre kerülő kemencés napon tagjaink magukra vállalták a kenyér, kalács és kenyérlángos sütését. Június 17-én a járási konferencián is részt vettünk. A területi választmány Nyárbúcsúztató ünnepségén az Édes és sós kalácskülönlegességek versenyére is beneveztünk, ahol Fábián Erika pudingos kalácsa és Bendik Andrea munkája képviselt minket. Az ardói bogácsa el is nyerte a második díjat. Ide Kis Fábián Erika kísérte el őket családjával.

A lekenyei alapszervezethez csatlakozva magyarországi hétvégi kiránduláson vettek részt tagjaink családjaikkal, innen is ötletet merítve a tájház felújításához és az izsai rétesfesztiválról is részletes beszámolót kaptunk. A Barkán megrendezésre kerülő Látószögtágító rendezvényen is aktívan részt vettünk, ahol a lányok ruhabemutatója kápráztatta el a közönséget, a vezetőségi tagok pedig az előadásokon gyűjtöttek sok új tapasztalatot. Itt Fábián Julcsi, majd Attila is csatlakozott csapatunkhoz. A szeptemberi Lecsó partin megemlékeztünk a helyi tájház 170-dik évfordulójáról, melyre sikerült teljesen felújítanunk az épület belső helyiségeit is. Köszönjük a sok jó tanácsot, javaslatokat, és a segítséget Kupec Piroska néninek, Farkas Miluska néninek és Krokovai Rózsika néninek. Az ünnepségre házi kalácsokkal készültek szervezetünk tagjai. A hátsó részben kézműves műhellyel vártuk a gyerekeket és a tárlatvezetés nem csak a tájházban valósult meg, hanem a templomban is csoportos vezetés volt magyar, szlovák és angol nyelven. Jakab Malvinka néni, értékőrző, csipkeveréssel készült munkái és kézműves bemutatója keltette életre hagyományunk házát. Az önkormányzat támogatásával egyforma népi motívumú szoknyákat kaptunk, melyeket Repka Alica néni varrt meg nekünk. Ezúton is köszönjük neki” – számolt be az elnökasszony.

Az ülés további részében a jövőbeni tervekről beszélgettek és döntöttek a tagok, megbeszélték a más szervezetek által tervezett programokon való részvételt, valamint kötetlen beszélgetés alakult ki a magyarság és a civil szféra jelenkori kihívásai kapcsán.

  • PRO LE-TI

Related Posts

Ki mit tud? Jabloncán
Az influenzajárvány miatt 75 iskolát és óvodát kellett bezárni Kassa megyében
Van bennünk empátia és tenni akarás – az Egy táska női szeretet idei kampányába már 50 gyűjtőpont csatlakozott