A kormány megtiltotta a mezőgazdasági termékek behozatalát Ukrajnából

A kormány megtiltotta a mezőgazdasági termékek behozatalát Ukrajnából

Jóváhagyta a kormány az ukrán gabona és egyes mezőgazdasági termékek behozatalának tilalmát, de Szlovákián keresztül szállításukat nem – tájékoztatott Samuel Vlčan megbízott mezőgazdasági miniszter a kabinet online ülése után. A kormányhatározat értelmében a tilalom április 19-én lép érvénybe.

„Ma a kormány elé terjesztettem a javaslatot, a kormány pedig jóváhagyta, hogy tiltsuk meg bizonyos, Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek behozatalát. Ugyancsak jóváhagyta a kormány az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek tranzitjára vonatkozó különleges rendszer bevezetését” – tette hozzá a miniszter.

Vlčan tájékoztatása szerint ez az intézkedés a szlovák agrár- és élelmiszeripari ágazat, és főleg a fogyasztók egészségének védelmét szolgálja. „Lengyelország nagyon szigorú tilalmakat vezetett be, nekünk pedig reagálnunk kellett, hogy megvédjük a szlovák piacot azokon a mezőgazdasági és élelmiszeripari területeken, ahol önellátók vagyunk” – mondta Vlčan, és hozzátette, a listát elsősorban élelmiszerbiztonsági szempontok alapján határozták meg.

„A kikötőkbe irányuló tranzitot nem tiltotta meg mai határozatával a kormány, az Ukrajnából az EU-n kívülre, harmadik országok piacára szánt termékeket továbbra is át lehet szállítani Szlovákián” – tette hozzá Vlčan.

A mezőgazdasági minisztérium hétfőn arról tájékoztatott, hogy javasolta a kormánynak egyes Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, konkrétan a gabonafélék, a cukor, a szárított takarmány, a vetőmagok, a komló, a len és a kender, valamint a gyümölcsök és zöldségek, a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek, valamint a bor, a mezőgazdasági etil-alkohol, a méz és a méhészeti termékek behozatalának tilalmát.

  • forrás: tasr, fotó: pexels.com


Hagyj üzenetet