Čaputová kinevezte a szakértői kormányt

Čaputová kinevezte a szakértői kormányt

Zuzana Čaputová államfő hétfőn kinevezte a szakértői kormányt, az élén Ódor Lajos miniszterelnökkel. Nyugalmat és szakértelmet akar hozni az új kormány – mondta kinevezését követően a kormányfő. 

„Közösen törekszünk a békére, a stabilitásra, a toleranciára és nem utolsósorban a kulturált párbeszédre. Arra, hogy megmutassuk, lehet másképp is” – mondta a miniszterelnök.

Ódor kijelentette, gondoskodni fognak arról, hogy a választásig rendezetten működjön az állam. „A jelenlegi problémák megoldása mellett az ország jövőjére, Szlovákia versenyképességére és sikerére helyezzük a hangsúlyt” – tette hozzá.

Ódor Lajos bejelentette, hogy az új kabinet nem fog kulturális témákat megnyitni. „Különbözőek vagyunk, különböző értékeket vallunk magunkénak. Tiszteletben fogjuk tartani ezt a sokféleséget” – tette hozzá.

A miniszterelnök szavai szerinte az új kormány a politikusoké is. „Mandátumunk kezdetétől a végéig a folytonosságot akarjuk garantálni. Meggyőződésem, hogy csak közösen tudunk szembenézni a Szlovákia előtt álló kihívásokkal” – tette hozzá.

  • forrás: tasr, fotó: facebook.com/zcaputova

Az államfő közzétette a szakértői kormány tagjainak nevét

 



Hagyj üzenetet