Javítják a támfalat és a szalagkorlátot Szoroskőn, forgalomkorlátozásra kell számítani
A közelmúltban megkezdődött a Szoroskői-hágó I/16-os útjához tartozó támfal felújítása, melynek egy része az év elején, annak rossz állapota miatt, a szakadékba omlott. A munkálatoknak három hónapon belül kellene befejeződniük. Forgalmi korlátozásokra is számítani kell – tájékoztatta a TASR-t Martin Guzi, a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) szóvivője.
A Szoroskői-hágón folytatott munkálatok magában foglalják a támfal helyreállítását, a lejtőláb stabilitásának a biztosítását összesen 35 méter hosszan, szalagkorlát telepítését 40 méter hosszan, valamint a korlát hozzákapcsolását a már meglévő biztonsági elemekhez. Guzi elmondta: az érintett szakaszon a felújítás miatt csak az egyik sáv járható, a forgalmat pedig jelzőlámpa irányítja.
A Szoroskői-hágó támfala az SSC szerint nem volt megfelelő állapotban. Az év elején körülbelül négy méter hosszan károsodott, és a fal egy része a szakadékba omlott. „A helyzetet az altalaj agyagból és flisből álló finom szemcséinek a kimosódása idézte elő az elhelyezett kőtömbök és a támfal tömbjei között. A kimosódást a felszín alatti víz áramlása okozta, amely a feltételezések szerint jelentős mértékű” – magyarázta Guzi januárban a TASR-nek.
A Szoroskői-hágó támfalának felújítása előreláthatólag három hónapon belül befejeződik. A 215 000 eurós munkálatokat a C. M. R. Szlovákia társaság végzi. „Az építkezés költségeit az útkarbantartás folyó kiadásaiból fedezik” – tette hozzá Guzi.
- forrás: tasr, fotó: rtvs.sk