Kezdődik az új évad a kassai Thália Színházban, idén Madách Imrére is emlékeznek
54 évadát nyitja meg a kassai Thália Színház. Az új évad bemutatójával Madách Imrének állít emléket a színház. Czajlik József, a színház igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta, dinamikus évad áll előttük, klasszikus témákat vesznek elő.
„A darabok nagy részét a magyar irodalomból származik, de lesznek olyanok is, amelyek bizonyos értelemben a mai kort tükrözik, komikusan, mesében, dalban vagy komolyabban előadva” – mondta az igazgató.
A Thália Színház csütörtökön (szeptember 28.) tartja a Csukás István-Darvas Benedek Ágacska című zenés mesejátékának ősbemutatóját, Illés Oszkár rendezésében. A próbák még a 2019/2020-as évadban kezdődtek el, a rendező Pólos Árpád volt, a színművész azonban 2020-ban elhunyt.
November végén viszik színre Presser Gábor-Horváth Péter-Sztevanovit Dusán A padlás című zenés darabját.
A múlt héten volt Füst Milán Máli néni című vígjátékának premierje. A darab a Dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínházzal készült koprodukcióban, Kassán januárban mutatják be.
A következő bemutatót 2024 márciusára tervezik. Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét először viszik színre Kassán, ez ígérkezik a Thália Színház egyik legnagyobb és legmerészebb vállalásának. Madách születésének 200., és a darab ősbemutatójának 140. évfordulójára, valamint Madách halálának 160. évfordulójára emlékeznek ezzel az előadással. A színház tájékoztatása szerint erős színpadi látásmód, pontos elemzés és tiszta gondolkodás jellemzi a produkciót, amelyben az emberi lét nagy kérdései merülnek fel. „Madách Imre művének színpadra állítása egyfajta hitvallás, egy generáció, egy alkotói csapat véleményének kifejezése a korról, a korszellemről és a legfontosabb aktuális kérdésekről” – fogalmaznak az alkotók.
A következő bérletes előadás Leonid Zorin Varsói melódia című lírai szerelmi története lesz Rák Viktória és Lucskay Róbert előadásában. A bemutató 2024 májusában lesz.
- forrás: tasr, fotó: facebook.com/divadlothaliaszinhaz