Koalíciós szerződést írt alá a Smer, a Hlas és az SNS, elosztották a miniszteri posztokat

Hétfőn koalíciós szerződést írt alá a Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS elnöke a parlament történelmi épületében, a Megyeháza téren.

Robert Fico, a Smer elnöke a koalíciós szerződés aláírását követően ismertette a minisztériumok elosztását a kormánypártok között, neveket azonban egyelőre nem közölt. A jelöltek nevét először Zuzana Čaputová államfővel ismerteti, miután összeült a Smer, a Hlas és az SNS elnöksége.

A kormányfőt a Smer-SD jelöli, és Robert Fico pártja fogja irányítani az igazságügyi, a közlekedési, a pénzügyi, a külügyi, a védelmi és a földművelési tárcát.

A Hlas-SD kapja a belügyminisztériumot, a gazdasági minisztériumot, az egészségügyi tárcát, a beruházási és régiófejlesztési minisztériumot, a munkaügyi tárcát és az oktatásügyet. Szintén a párt jelöli az uniós helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettest.

Az SNS jelöli a környezetvédelmi minisztert és a kulturális minisztert, továbbá a 2024. január elsejével létrejövő idegenforgalmi és sportminisztériumot fogja irányítani.

Fico azt is elmondta, mindhárom kormánypártnak lesz egy miniszterelnök-helyettese.

Megerősítette azt is, hogy a házelnök a Hlas-SD jelöltje lesz, az ellenzéki pártok pedig jelölhetnek egy parlamenti alelnököt, a kormánypártok nem fognak beleszólni ennek a posztnak a betöltésébe.

A választás győzteseként Robert Fico, a Smer-SD elnöke kapott kormányalakítási megbízást. A PS szintén folytatott nem hivatalos tárgyalásokat egy lehetséges négyes koalíció létrehozásáról a Hlasszal, a KDH-val és az SaS-szel, de végül a Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS egyetértési memorandum írt alá a közös kormányzásról és a minisztériumok elosztásáról.

  • forrás, fotó: tasr

Related Posts

Kormányalakítás: memorandumot írt alá a Smer, a Hlas és az SNS