Gömöri karácsonyi vásár Betlérben

A Gömöri karácsonyi vásár harmadik évfolyama december 12-től 15-ig fog zajlani, ezúttal új helyszínen, a betléri kastély parkja helyett az evangélikus templom mellett. A szervezők harminc, kézműves termékeket kínáló standot ígérnek, lesz élő betlehem, kiállítás, kézműves foglalkozások és karácsonyi koncertek.

A négynapos ünnepváró rendezvénysorozat december 12-én kezdődik, a csütörtöki programban közös karácsonyfa díszítés, a Zrodení pre dobro (A jóra születve) című kiállítás megnyitója és a karácsonyfa fényeinek meggyújtása szerepel, valamint Marietta Roxer és Milan Varga koncertje.

December 13-án, pénteken délután mézeskalács díszítő workshop várja a látogatókat, este pedig a Silvia Donová, Farkas Árpi és Tomáš Bocko alkotta trió koncertje. December 14-én a vásár programját könyvbemutató és filmvetítés színesíti. Vasárnap, december 15-én gólyalábas angyallal is találkozhatnak a látogatók, a Rozsnyói Művészeti Alapiskola diákjai karácsonyi koncertet adnak, majd Tóbisz Titusz, Maksym Kutsenko és Martin Belányi előadásában operaáriák és karácsonyi dalok csendülnek fel az evangélikus templomban.

Related Posts

Az Úsvit mozi májusi filmkínálata
Az Úsvit mozi áprilisi kínálata
Örömfoci a színpadon három zseniális színésszel – 10 éves a Csábi Színházi Esték sorozat