380 zsák szemét, 272 segítő – önkéntesek és a Szlovák Paradicsom dolgozói tisztították a Hernádot

Összesen 380 zsák szemetet szedtek össze a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park Igazgatóságának alkalmazottai, valamint önkéntesek a Hernád folyónál. A Föld napján összesen 272-en gyűjtötték a hulladékot – tájékoztatott a park igazgatósága a közösségi hálón.

„A Hernád-áttörésnél 52 zsáknyi szemét gyűlt össze. Bár ez még mindig rengeteg, de évről évre kevesebb a hulladék, ez egyrészt a palackvisszaváltásnak köszönhető, valamint felelősebben viselkednek a folyó mentén feljebb fekvő települések lakói” – közölték a környezetvédők. A szemétgyűjtés több szakaszban, két héten át zajlott.

A nemzeti park egyúttal köszönetet mondott több környékbeli településnek és önkénteseiknek az akcióba való bekapcsolódásért. „Reméljük, hogy minél hosszabb ideig tiszta marad a folyó és a környéke, egyrészt az élővilág, másrészt a környékbeliek és az ide látogató turisták miatt. Ezért is kérünk mindenkitől felelős viselkedést. A saját szemetüket vigyék haza a természetből, és ha eldobott hulladékot látnak túrázás közben, ne restelljenek lehajolni érte és elvinni a legközelebbi turistaközpontig vagy szemetes kukáig” – zárta a park igazgatósága.

  • tasr, fotók: Facebook Národný park Slovenský raj 

Related Posts

VI. ÖKO-LOGIKA Környezetvédelmi Csapatverseny – felhívás
„Klímakerteket építünk” – zöld projekt óvodák, iskolák részére
Zöld oázisok – pályázati felhívás