Méltóképpen ünnepelt a 20 éves Déhá – szubjektív beszámoló a 2011-es Gombaszögi Nyári Táborról
Az egyetemistákat az égiek is kegyeikbe fogadták - a tábor idejére kifogták az idei őszre hajazó nyár talán egyetlen valóban nyárias hetét, napsütéssel, kék éggel, langyos éjszakákkal.
Kápolnaszentelés Krasznahorkaváralján
Július utolsó napján avatták fel Krasznahorkaváralján a közelmúltban felújított kis kápolnát.
Megjelent a lekenyei Faluújság legújabb száma
Az érdeklődők már elektronikus formában is olvashatnak a 2011 április és június közötti időszak fontosabb lekenyei eseményeiről, valamint megismerkedhetnek a közeljövőben tervezett rendezvényekkel is. A helyi újság részletes betekintést enged a község aktív kulturális és közösségi életébe.
Felhívás – néptáncos toborzás a dernői csoportokba
Környékünk nagy sikerrel működő néptánc csoportjai, a Borostyán és Kincskereső fiúk, lányok jelentkezését várják.
53. Kulturális Ünnepély Gombaszögön
Az ünnepélyt pénteken egy konferencia előzte meg a rozsnyói történelmi városháza dísztermében, témája a kisebbségi kultúrpolitika volt.
Kézműves Gyermekműhely immár tizedszer
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikerrel zajlott a kézműves gyermekműhely a hosszúréti Kézműves Központban.