Elindult az MKP országos népszámlálási turnéja
A Langaléta Garabonciások május 2-án, hétfőn megkezdték dél-szlovákiai népszámlálási turnéjukat, Félen és Szencen léptek a közönség elé. Második nap Felsőszeli, Diószeg és Jóka volt a helyszín, ma pedig a Vágsellyei járásban folytatják. Hozzánk május 17-én érkeznek, Pelsőcön, Rozsnyón és Tornagörgőn láthatjuk őket.
Lekenyén helytörténeti szoba kialakítását tervezik – felhívás
Lekenye község önkormányzata felhívással fordult a lakossághoz az idén nyáron átadásra kerülő helytörténeti szoba berendezésével kapcsolatban.
Pillanatképek a krasznahorkaváraljai majálisról
Mozgalmi dalokat sugárzó hangosbemondó harsogása, vörös nyakkendős pionírok, néptáncosok, majorettek, veterán autók, felszalagozott járművek tarka felvonulása fogadta a Krasznahorkaváraljára érkező látogatókat szombat délben. A falubeliek és turisták kíváncsian sorakoztak a főutca mentén és lelkesen megtapsolták a régi időket felidéző vidám menetet. A retro felvonulás hosszú sorát rendíthetetlen protokoll integetéssel üdvözölték a kultúrház előtti "tribünön" álló elvtársak.
Czajlik József a Thália Színház igazgatója
A Kassa Megyei Önkormányzat mai döntése alapján Czajlik József lett a a kassai Thália Színház új igazgatója.
Szeszélyes húsvéti vásár
Szokatlanul szeszélyes időjárás köszöntötte a rozsnyói húsvéti kézműves vásár résztvevőit. A háromnapos rendezvény első napjának reggelén láthattunk némi hószállingózást, később csepergett az eső, délutánra aztán a nap is kisütött. Az egésznapos hideg időjárás a szeptemberi, sőt a karácsonyi vásárt idézte, ennek ellenére sokan kíváncsiak voltak a rendezvényre.
A Civil Szervezetek Színes Városa lehetőséget nyújt a bemutatkozásra
A Kárpátok Alapítvány immár harmadik alkalommal szervezi meg a civil nonprofit szervezetek seregszemléjét "Civil Szervezetek Színes Városa" elnevezéssel, melyre május 2-ig még lehet jelentkezni. A rendezvényre 2011. június 10-én a kassai Optima bevásárlóközpontban kerül sor a 18. Balloon Fiesta keretében.