Teltház volt a farsangi jelmezbálon
A Csemadok Krasznahorkaváraljai Alapszervezetének vezetősége a hétvégén egy újabb sikeres rendezvényt valósított meg.
B. Kovács István volt a Könyvkuckó első vendége
A bemutatott válogatáskötet Vass László esszéit, publicisztikai írásait, tárcáit ismerteti meg az olvasókkal, egyúttal emléket állít a méltatlanul elfeledett, rozsnyói születésű írónak.
A nemzeti kisebbség jogállásáról és a kétnyelvűségről a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának konferenciáján
A szlovákiai magyar közösségünket érintő legfontosabb aktuális kérdésekről tárgyaltak a több mint hetven civil szervezet részvételével december 10-én Diószegen lezajlott összejövetelen.
Kézműves termékek gazdag tárháza a karácsonyi kiállításon
Idén is színvonalas és változatos kínálattal várja a kézműves portékák kedvelőit a Rozsnyói Bányászati Múzeum főtéri Galériája.
Tiltakozó gyűlés Rimaszombatban
A kedd esti szimpátiatüntetésen közel 300 ember fejezte ki támogatását a szlovák állampolgárságától megfosztott 99 éves Tamás Ilona mellett és tiltakozott az értelmetlen és megalázó törvény ellen.
Mikulás est a rozsnyói magyar óvodában
A várva várt Mikulás havat ugyan nem hozott, de csomagokkal megrakodva érkezett a rozsnyói magyar ovisok körébe.
















