Szóval és képpel – Gömöri tehetségek illusztrált verseit mutatják be a Gömöri Hagyományok Házában
2023. február 23-án, csütörtökön 16:00 órától kerül sor a Gömöri Hagyományok Házában a Slovom a obrazom (Szóval és képpel) című versillusztráció kiállítás kísérőrendezvényére Talenty Gemera (Gömör tehetségei) címmel, ahol három régióbeli szerzőt mutatnak be.
A rozsnyói Gömöri Művelődési Központ látja vendégül a Slovom a obrazom című vándorkiállítást, mely a Kassa megyei tehetségek egyik versenyének eredményeit tárja a közönség elé. A versenybe érkezett 63 költészeti alkotásból a szakmai zsűri 20-at javasolt illusztrálásra.
„A húsz közül három vers gömöri szerző, Vlasta Bujnovská, Silvia Hajdúová és a közelmúltban elhunyt Albert Šmihula alkotása, akinek az emléke előtt a Gömör tehetségei című rendezvényen is tisztelgünk,“ nyilatkozta Helena Novotná, a Gömöri Művelődési Központ igazgatója.
A rendezvényen a két költőnő személyesen adja elő műveit, Albert Šmihula verseit Peter Szőllős rozsnyói színész közvetíti majd.
A kiállítás még 2023. március 3-ig megtekinthető, hétfőtől péntekig 9:00 és 15:00 óra között a Gömöri Hagyományok Házában.
- pr-i, Rozsnyó-vidék