A XXI. Pelsőci Községi Napok rendezvényei

2023 augusztus 4. 15:00 - Pelsőc

Augusztus 4-én és 5-én kerül sor a XXI. Pelsőci Községi Napok rendezvénysorozatra. 

Pénteken délután 15:00 órától ünnepi képviselő-testületi ülést tartanak, átadják a polgármesteri kitüntetéseket, és megnyitják Kolesár Gejza képkiállítását. 19:00 órától a szervezők a Bebek térre hívnak mindenkit közös táncra, korhatár nélkül.

Szombaton 12:30-tól ökumenikus istentisztelet lesz a református templomban, közreműködik a Sajó Hangja énekkar. 13:30-kor kezdődik a Rudnay Gyula Művelődési Központ keresztelője, fellép a Korona Énekegyüttes.

A nap folyamán több kísérőrendezvény is várja a látogatókat: „Rudnay Gyula vándorecset” – gyermekfestmény kiállítás, pónilovaglás, ugrálóvár és kézműves vásár, valamint 15:00 órától veterán autók kiállítása a Bebek téren.

A rendezvény ünnepélyes megnyitójára 15:30-kor kerül sor a művelődési központ mögötti téren, beszédet mond Pelsőc község polgármestere és fellép a mazsorett csoport. A kultúrműsorban színpadra lép a Sajó Banda, a Borostyán Néptáncműhely táncosai, az alsózsolcai vendégek, a Bíborka énekegyüttes Hosszúszóról és a gyerekek a közösségi központból.

18:00 órától mini disco és lufihajtogatás várja a kicsiket, majd jön a tombolasorsolás. Este Rigó Mónika, később a Jimmy Band szórakoztatja a közönséget.

 

  • pr-i, Rozsnyó-vidék