A Dobroda zenekar lemezbemutató koncertje és táncház
A salgótarjáni Dobroda zenekar harmadik, „Mindenki örömére” című új lemezét mutatja be Dernőn 2013. április 27-én, szombaton este 7 órától. A koncertet táncház követi, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
A zenekarról:
„Zenekarunk 2007 májusában alakult Salgótarjánban. Célunk, hogy megőrizzük, ápoljuk a magyarság népzenei kincsét, mely évszázadok alatt alakult ki és nem csak Európában, de a világ minden részén szeretik és szívesen hallgatják sajátos hangzásvilága miatt.
A zenekar tagjai tapasztalt zenészek, akik sok zenésszel játszottak már együtt megannyi táncegyüttest kísérve az évek folyamán.
Elsősorban Erdély és szűkebb hazánk – a Palóc vidék – zenéjét játszuk, de természetesen más tájegységek népdalait is ismerjük és szeretjük. Mindeközben folyamatosan igyekszünk új zenei anyagokkal bővíteni ismereteinket. Ebben segítenek a rendszeres próbák és az eredeti zenészekről (a nagy öregekről) készült felvételek tanulmányozása.
Repertoárunk lehetővé teszi, hogy önálló előadásokat is tartsunk, de fellépéseink nagy részét tánccsoportok kísérete teszi ki. Mikor időnk engedi, táncházak, táncmulatságok tartásával próbáljuk zenekarunkat a népzenei élet körforgásába becsempészni.”