A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye


Esemény részletek


A budapesti Nemzeti Filharmonikus Zenekar az 1956-os forradalom emlékének szentelt turnéja keretében vendégszerepel a kassai Művészetek Házában 2016. november 21-én 19.00 órától. A zenekar Kovács János karmester vezetésével Kodály Zoltán, Bartók Béla és Liszt Ferenc műveit tolmácsolja a kassai közönségnek.

A Kassai Állami Filharmonikusok 48. évada rendkívüli eseményének ígérkezik a kiváló színvonalú és világszerte elismert szimfonikus együttes, a budapesti Nemzeti Filharmonikusok vendégszereplése a Művészetek Házában november 21-én. A hangverseny a Kassai Állami Filharmonikusok, Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a budapesti Müpa közös együttműködésének eredményeképpen valósul meg. Magyarországi egyik legjelentősebb zenekara európai turnéja keretében Szlovákiában egyedül Kassán mutatkozik be.
A magyar Nemzeti Filharmonikusok 90 évnél is hosszabbra nyúló története során a világ legjelentősebb zenei helyszínein és fesztiváljain szerepeltek, amelyek sorában említhetjük az Avery Fisher Hallt New Yorkban, a Suntory Hallt Tokióban, a Birmingham-i Symphony Hallt, az athéni Megaront, a brüsszeli Bozar Centre-t, a romániai Enescu Festivalt, a franciaországi Festival de Colmar-r, vagy a kanári-szigeteki nemzetközi zenei fesztivált is. A zenekar pályájának fontos állomása 1997, amikor igazgatását és zenei vezetését Kocsis Zoltán karmester és zongoraművész vette át, akinek halála mély fájdalommal érintette az egész zeneértő- és kedvelő közösséget. Kocsis Zoltán művészeti vezetése alatt az utóbbi 15 év során a zenekar 300-nál is több hangversenyt adott a világ mintegy 40 országában, rendszeresen visszatérő vendég Franciaországban, Japánban, Németországban, Romániában, Spanyolországban, Szlovákiában és Szlovéniában. A közelmúltban mutatkozott be a bogotai Beethoven-fesztiválon, illetve Isztambulban és Dél-Kóreában. A 2016-17-es évadban ismét hallható és látható lesz Romániában, Japánban, Lengyelországban, Spanyolországban, Kínában és Szlovákiában.
A budapesti filharmonikusok a kelet-szlovákiai nagyvárosban egy szlovák-magyar műsorral lépnek színpadra. Bevezetésképp a szenvedélyes népdalgyűjtő, zeneszerző és pedagógus, Galánta tiszteletbeli polgára, Kodály Zoltán Galántai táncait hallhatjuk. A népdalgyűjtéshez és a szlovák népdalokhoz is kötődik a következő jelentős magyar zeneszerző, Bartók Béla neve is, akinek művei a Nemzeti Filharmonikusok repertoárjának szerves részét képezik. A kassai Művészetek Házában ezúttal Bartók Concertója csendül majd fel. Az est szólistája a magyar zongoravirtuóz, Báll Dávid lesz, aki már 12 éves korában, mint rendkívüli tehetség nyert felvételt a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba. Az ő előadásában hallgathatjuk meg Liszt Ferenc bravúros I. Esz-dúr zongoraversenyét. A számos díjjal elismert Kovács János karmester vezetése alatt kiváló minőségű előadásban élvezhetjük a Kassán talán ritkábban műsorra tűzött magyar műveket, amelyek ezúttal megrázó történelmi eseményekhez is kötődnek. A magyar Nemzeti Filharmonikusok az 1956-os szabadságharc és felkelés 60. évfordulójának szentelték turnéjukat, amelynek keretében Kassát követően hat lengyelországi városban is bemutatkoznak.



Hagyj üzenetet