Az ördög nem alszik – a Jókai Színház előadása

Az ördög nem alszik – a Jókai Színház előadása


Esemény részletek


Komáromi Jókai Színház

Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs – Szenes Iván:
Az ördög nem alszik

Gróf Boroghy Gedeon szívesen látná két utolsó rokona, Péter és Éva egybekelését, hogy a családi vagyon szétforgácsolódás nélkül szálljon jogos örököseire. A gróf szeretné összeboronálni őket, ezért saját halálhírét kelti, s végrendeletében kiköti, hogy az örökösök kötelesek egy hónapig a kastélyban tartózkodni, közösen étkezni, egymástól csókkal elbúcsúzni. A fiatalok, akik már utazásuk során összekülönböztek, a legkülönbözőbb terveket eszelik ki, hogy a végrendelet megszegésére, s ezáltal az örökség elvesztésére kényszerítsék a másikat. Mikor kiderül, hogy Gedeon bácsi él, s a végrendelet már nem áll közéjük, kibékülnek, és örökség nélkül is hajlandók teljesíteni az öreg gróf kívánságát.

Rendező: Görög László m. v.

Szereplők:
Gróf Boroghy Gedeon – Dráfi Mátyás
Péter, az unokaöcse – Hajdú László
Éva, az unokája – Tar Renáta
Gergely, az ügyvédje – Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Fülöp, inas – Majorfalvi Bálint
Viktor – Tóth Tibor
Miklós – Ollé Erik
László – Bernáth Tamás
Tibor – Olasz István
Erzsi – Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)
Klári – Molnár Xénia
Mici – Holocsy Krisztina

Belépődíj: 7,- eur
Jegyek elővételben a rozsnyói Csemadok irodában kaphatók.

fotó: http://www.jokai.sk

www.rozsnyovidek.sk

Dátum: 2011-11-11
Helyszín: Kereskedelmi Kulturális Központ (OKC)


Hagyj üzenetet