Ibusár a Thália Színpadán

Ibusár a Thália Színpadán


Esemény részletek


A hetényi Csavar Színház idén februártól Ibusár című darabjával vendégszerepel a kassai Thália Színházban. A Parti Nagy Lajos művéből készült nagy sikerű előadást legközelebb 2016. március 10-én, csütörtökön 19.00 órától láthatja a közönség (Bercsényi bérlet).

Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc:

Ibusár

Rendező: Gál Tamás

Bemutató: 2016.02.25.

Parti Nagy Lajos: Ibusár című műve Sárbogárdi Jolán tragikomédiája, aki többet várt életétől, mint ami jutott neki, mi több, elhiszi magának, hogy magasztosabb hivatás betöltésére született. Egy kis falu vasútállomásán jegyeladó, mikor úgy érzi, hogy zseniális operetteket ír. Egyik operettjét látjuk megvalósulni a színpadon, amiből a néző számára kiderül, hogy még a giccs szintjén is komikus és nevetséges ez az alkotás. Bizony sok ember él úgy, hogy azt hiszi, sokkal többre hivatott. Egyeseknél megállja a helyét ez a gondolat, másoknál nevetséges. Ez a tragikomikus mű sokakat elgondolkodtat azon, vajon érdemes-e ennyit tépelődni, egyeseknél akár (éveken át) azon, hogy mivé lettünk, s ha ezt vagy azt nem cselekedtük volna meg, mivé válhattunk volna. Vagy bölcsebb úgy élni, azt a környezetet elfogadni, amiben élünk, s örülni a mának, s nem a múlton keseregni vagy a jövőt várni áhítattal. Egy jó dráma mindig választ ad legbelsőbb, legtitkosabb önmagunknak is feladott kérdéseinkre. Kis ember az antihőse ennek a műnek, aki mindannyiunkban megtalálható, hiszen ritka az olyan ember, aki feltételek nélkül örül a világnak.

Zene: Lakatos Róbert és Madarász András

 Szereplők

Sárbogárdi Jolán Molnár Xénia
Amália Kiss Szilvia
Bajkhállóy, Léopold, Talpighy Gál Tamás

 

További bérletes előadások:

03.15. (ke) – Madách b. – 19:00
03.16. (sze) – Szepsi Cs. M. b. – 10:00
03.17. (cs) – Márai b. – 19:00

ibusar-web

Jegyvásárlás:

munkanapokon 8.00 és 15.00 óra között: Márai Stúdió (Timonova 3, Kassa), tel., fax: +421-55-623 36 43, tel.: +421-55-622 58 66, e-mail: info@thaliaszinhaz.sk

online: www.thaliaszinhaz.sk

vagy előadás előtt egy órával a színház pénztárában (Mojmírova 1., Kassa), a pénztár telefonszáma: +421-55-622 41 24

  • rozsnyovidek.sk, forrás, fotó: www.thaliaszinhaz.sk


Hagyj üzenetet