IX. Jósvafői Hucul Lovasnapok és VI. Nemzetközi Patkolókovács Verseny

IX. Jósvafői Hucul Lovasnapok és VI. Nemzetközi Patkolókovács Verseny


Esemény részletek


2017. augusztus 18. és 20. között kerül megrendezésre a IX. Jósvafői Hucul Lovasnapok és VI. Nemzetközi Patkolókovács Verseny.

Az idei Jósvafői Lovasnapokat immár kilencedik alkalommal szervezik meg az Aggteleki-karszt hegyei közt megbúvó kis hegyi faluban. Az évente megrendezésre kerülő huculösvény a helyi kislófajta egyik legnagyobb megmérettetése.

A hucul ló

A Kárpátokban kialakult fajta jelentősen eltér más fajtákétól, a kultúrfajtákhoz szokott szemű ember számára szokatlan a primitív fajtákra jellemző apró termet. Kicsisége ellenére nem kelti csökött ló benyomását. A középhosszú, gyakran hosszú nyakat dúsan fedi a sörény, mely vastag szálú a sűrű üstökkel együtt. Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg. Itt irányítás nélkül, nagy biztonsággal jut túl minden akadályon.

Huculösvény

A közel 15 éves múltra visszatekintő huculösvény verseny azért jött létre, hogy a Krakkói Egyetem által kitalált akadályverseny lehetővé tegye ezen lófajta biztos léptűségének, irányíthatóságának, megbízhatóságának mérését.

Az ügyességi vetélkedőn találkozhatunk épített és természet adta, vizes, hegyes akadályokkal – keskeny árkokat vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.

A patkolókovács verseny célja a tradicionális patkolókovács szakma művelőinek megmérettetése, tudásuk átadása és megőrzése az utókor számára. A versenyen a kovácsok bemutatják a különböző nemzeti iskolák technológiai sajátosságait, ezzel elősegítve egymás szakmai fejlődését.

A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Helyszín: Jósvafő, Fedeles Lovaspálya

Szervezők:
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.

Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
2225 Üllő, Kisfaludy u. 6.

Információ: www.anp.hu

  • rozsnyovidek/anpi


Hagyj üzenetet