Jótékonysági koncert az Andrássy-emléktábla felújítására

Jótékonysági koncert az Andrássy-emléktábla felújítására


Esemény részletek


Karácsony első napján, december 25-én délután kerül sor arra a jótékonysági koncertre, melyet a krasznahorkaváraljai önkormányzat kulturális, sport és idegenforgalmi bizottsága szervez.
A helyi római katolikus templomban váraljai gyökerekkel rendelkező művészek lépnek fel: Peter Cmorik, ismert szlovák énekes, Hundža István, a Kassai Állami Színház tagja, a Sexit egykori tagja, a rendezvényen fiával együtt lép fel, Mišura Gábor, zenész, énekes, Pál Baláž Ilona, a Rozsnyói Művészeti Alapiskola énektanárnője.

Valamennyi közreműködő művész lemondott a fellépési díjáról, a rendezvényből befolyó összeget pedig annak az emléktáblának a felújítására ajánlják, mely a vár felé vezető ösvény mellett, a falu végén található kis erdőben található. A márványtábla szövege: ” A nyugdíjalap nagylelkű megalkotóinak, gróf Andrássy Dénes és neje Franciska grófnénak, örök hálája jeléül az uradalmi tisztikar, 1898.”

A jótékonyságáról ismert grófi pár a nyugdíjalap létrehozásával az akkori Magyarországon egyedülálló módon gondoskodott alkalmazottairól, sőt azok árváiról és az özvegyekről is. Ezt a nagylelkű gesztust köszönte meg az uradalmi tisztikar a fekete márvány emléktábla felállításával, mely egy gyűjtésnek köszönhetően készült el. A tábla felújítására az elhelyezése óta nem került sor, a Betléri Múzeum és Krasznahorkaváralja község is hosszabb ideje tervezi.

Andrássy Dénes gróf és Franciska grófné jelentős adományaival számtalan ember, intézmény sorsát segítette, ezúttal a mai kor embere is gyakorolhatja a jótékonykodást, kifejezve háláját és tiszteletét a nemes lelkű grófi pár emlékének.
A rendezvény szervezői arra kérik a közönséget, hogy bármilyen összegű tetszőleges belépődíjjal támogassák ezt a szép kezdeményezést.

forrás: inforoznava.sk

fotó: GIT archívum

www.rozsnyovidek.sk

Dátum: 2011-12-25
Helyszín: Római katolikus templom


Hagyj üzenetet