Jövőre, veled, ugyanitt – a kassai Tháliában

2014 október 17. 19:00 - Kassa (Košice)

A kassai Thália Színházban 2014. október 17-én 19 órai kezdettel a budapesti Bánfalvy Stúdió vendégelőadása, a Jövőre, veled, ugyanitt című vígjáték látható.

Az Abigél producereitől! Túl a 150. előadáson!

Belépő: 9,- és 6,- €

 

Bernard Slade

Jövőre, veled, ugyanitt 1.

Romantikus vígjáték két részben

George – HARMATH IMRE
Doris – BÁNFALVY ÁGI

Fordította: SZÁNTÓ JUDIT
Dramaturg: SZŐDY SZILÁRD

Díszlet: GULYÁS IMRE, URBANEK ATTILA
Jelmez: ROMÁNYI NÓRA
A rendező munkatársa: BALOG LÁSZLÓ

Rendező: HORVÁTH CSABA

Doris, boldog házasságban élő asszony, a kaliforniai Oakland-ből. George, nős könyvelő, New Jersey-ből. A férfi és a nő véletlenül fut össze egy kaliforniai tengerparti fogadóban, ahová Doris egy vallási közösséghez, míg George egy üzleti partneréhez érkezik. Találkozásuk másnapján arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjszakát. Mindkettejükkel először fordult ez elő, ám ettől a pillanattól fogva nem utoljára. Különös szerelmi kapcsolat kezdődik kettejük között, melynek lényege, hogy évente egyszer ugyanabban az időpontban, ugyanott egy kellemes hétvégét töltenek együtt. Azután mindketten mennek a dolgukra. De vajon meddig mehet ez így?
A kedves nézők egy nívós, igényes, hiteles és rendkívül szórakoztató produkciónak lehetnek szemtanúi, amire garancia a két főszereplő, Bánfalvy Ági és Harmath Imre személye is, akik már eddigi színpadi, televíziós és filmes alakításaikkal is igazolták tehetségüket velősebb és könnyedebb műfajokban egyaránt. Előadásunk töretlen sikere bizonyítja a Slade által a darabban felvetett megannyi kérdés és probléma időtállóságát, emberi kapcsolataink, a szerelem és a házasság tekintetében egyaránt.

-rozsnyovidek.sk, forrás, fotó: thaliaszinhaz.sk