Kiállítás a betléri kastélyban: Zsófia – Krasznahorka úrnője

Kiállítás a betléri kastélyban: Zsófia – Krasznahorka úrnője


Esemény részletek


A Zsófia – Krasznahorka úrnője című kiállítás ünnepélyes megnyitójára 2016. június 9-én 17 órától kerül sor a betléri kastélyban. A kiállítást prof. PhDr. Jozef Novák nyitja meg, közreműködik Nagy Csaba tárogatóművész.

A tavalyi évben Erzsébet királyné, azaz Sissi volt a betléri kastély nyári idényének központi személye, idén pedig a titkokkal övezett Serédy Zsófia bárónő kap kiemelt figyelmet. A múzeumban hamarosan megnyíló kiállítás a Jókai Mór Lőcsei fehér asszony című regényéből is ismert Serédy Zsófia életét és korát mutatja be. A kiállítás legnagyobb látványossága valószínűleg az a múmia lesz, melyet évtizedekig a krasznahorkai vár kápolnájában láthatott a közönség, a közelmúltban pedig alapos tudományos vizsgálaton esett át.

A múzeumnak otthont adó Andrássy-kastélyban idén nyáron reprezentatív kiállítást rendeznek, amely egyúttal Krasznahorka vára új tárlatának előkészületeit is jelenti – tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum sajtóosztálya. A kiállítás célja, hogy történeti és forráskutatások alapján közelebbről mutassa be Serédy Zsófia, e titokzatos személyiség életét. Zsófia minden bizonnyal 1663 körül látta meg a napvilágot egy gazdag és jelentős erdélyi nemesi család tagjaként. Első férje a magas rangú katonai tisztviselő, Kolozsvár főkapitánya és a megye ispánja, Rhédey Ferenc volt. Zsófia 1689-ben ment férjhez I. Andrássy István báróhoz, és így házassága révén a Krasznahorka várát a 16. század óta birtokló Andrássy család tagjává vált. Zsófia élete nagy részét a szüleitől örökölt erdélyi uradalmak és a második férje birtokai közötti utazásokkal töltötte. A lőcsei, rozsnyói, eperjesi és budapesti levéltárakban fellelhető dokumentumokból Zsófia mesés gazdagságáról értesülhetünk: luxusruhák, ékszerek, ezüst és arany edények voltak a tulajdonában. Zsófia valószínűleg 47 évig élt, és a II. Rákóczi Ferenc vezette utolsó rendi felkelés alkonyán, Krasznahorka várában érte a halál. A bárónőt a krasznahorkaváraljai plébániatemplom kriptájában temették el, ahol több mint száz év elteltével szinte sértetlen állapotban találták meg a holttestét. Mivel ez egyedülálló jelenségnek számított, az Andrássy család tagjai úgy döntöttek, hogy Zsófia földi maradványait a várba szállítják, ahol a Szűz Mária Mennybevitele-kápolnában helyezték el.

zsófia vizsgálat
A múzeum közlése szerint a kiállításra tizenöt szlovákiai, magyarországi és romániai közintézmény kölcsönzött egyedülálló dokumentumokat és gyűjteményi tárgyakat. A látogatók így több mint száz, a 17. és 18. századból származó értékes tárgyat tekinthetnek meg, amelyek között jelentős helyet foglalnak el a Krasznahorka vára eredeti berendezéséből származó darabok. Serédy Zsófia életét és korának kultúráját hűen tükrözik a legközelebbi hozzátartozóihoz kötődő tárgyak, mint például az egyedülálló reneszánsz és barokk ékszerek, aranyműves munkák, üvegek és kerámiák, képzőművészeti alkotások és bútorok. A kiállítás minden bizonnyal legérdekesebb „tárgya“ pedig maga a múmia lesz, amelyet a Pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia kutatói alapos vizsgálatnak vetettek alá. Ennek eredménye többek között Zsófia arcának rekonstrukciója is, amelyet plasztika formájában is bemutatnak. A kiállítás 2016. szeptember 18-ig tekinthető meg.

  • rozsnyovidek/fotó: SzNM BM FB


Hagyj üzenetet