Köszönöm, jól – filmvetítés

Köszönöm, jól – filmvetítés


Esemény részletek


Köszönöm, jól (Dakujem, dobre/Thanks, Fine) (film)
A film intim betekintést enged egy család életébe, amelyről visszatükröződik az emberi viszonyok leépülése a gazdasági válság hátterében. A film valóban az emberi intim dolgok kegyetlen kiteregetése. A történet bárhol játszódhatna, de a rendező a magyar kisebbség környezetébe ültette, amely hozzá nyilván a legközelebb áll, és amit a legjobban ismeri. Így a szlovák nyelv a magyarral átfedést képez. A 2010-es 63. cannes-i nemzetközi filmfesztivál egyik szekciójának versenyprogramjába Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező filmjét is besorolták.
Színes, magyar film, 40 perc, 2009
Rendező: Prikler Mátyás

A filmvetítés után Jakab Zoltán zenél.

A rendezvény a Rovás Polgári Társulás és a Kassai Thália Színház együttműködésében valósul meg. A fesztivál védnöke Czimbalmosné Molnár Éva, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulja.

www.rozsnyovidek.sk

Dátum: 2011-11-17
Helyszín: Márai stúdió


Hagyj üzenetet