P’andiciel divatperformance a Semi Holsen zenekar közreműködésével / KASSA Európa Kulturális Fővárosa 2013

2013 január 19. 19:00 - Kassa (Košice)

A kulturális évad nyitásával kapcsolatos performance, rendhagyó divatbemutató, mely különböző „ruhakölteményeket” és zenés elemeket is tartalmaz.
„A Pandák újrahasznosított ötleteket és anyagokat viselnek. A P’andiciel talált, illetve használt anyagokat alkot újra, hogy az emberként és társadalomként, valamint a divat áldozataiként és illúziók létrehozóiként megélt kudarcainkat, megpróbáltatásainkat dokumentálja. A gazdagok szegénynek, a szegények gazdagnak próbálnak látszani. A Pandák ennek eredményét viselik.”

P’ANDICIEL
Őry Katalin és Dr Kiss Rita Panda
bemutatja:

KULTÚRA mint RUHA

A „legmélyebb hautecouture” jegyében ezúttal a kultúra különböző területeit megjelenítő jelmezek vonulnak fel a Semi Holsen együttes zenei közreműködésével.
A P’andiciel esemény házigazdái Pán Zlatý Bažant és Egri Leányka lesznek, akik segítségével pontos képet kaphatunk a kulturális élet színpadi szereplőiről.
A felvonulást a HíresHagymaDízőzök – a nagyközönség előtt először hallható – slágere zárja, akik méltán és nem csupán illatuk folytán népszerűek világszerte.

A Magyarország Kassai Főkonzulátusa által szervezett program a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezvénysorozat nyitórendezvényének része.

A főkonzulátus által szervezett további programokról az alábbi honlapon tájékozódhatnak: http://www.kassa2013.eu

forrás, fotó: http://www.kassa2013.eu

Dátum: 2013-01-19
Helyszín: Márai Stúdió, Timonova 3