Színházkomédia – a Thália Tornalján

Színházkomédia – a Thália Tornalján


Esemény részletek


A kassai Thália Színház “Színházkomédia” című darabja várja a nézőket 2013. december 5-én, csütörtökön este 19.00 órától a Tornaljai Művelődési Központban.
A november 27-i, betegség miatt elmaradt előadásra megvásárolt jegyek érvényesek, illetve korlátozott számban még kaphatók a könyvtárban. Jegyárak: elővételben 6,- €, az előadás napján 7,- €.

 

Bengt Ahlfors:

Színházkomédia

Egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője – mint minden színházi vezető – kénytelen kompromisszumok árán megvalósítani művészi elképzeléseit. Eleget kell tennie a szponzorok, a közönség, az író, a társulat igényeinek. A társulaténak, amely a szokásos magánéleti és karrier-konfliktusok vihara között működik. A darab rendkívül mulatságosan és keserűen mutatja be a színház világát, amely kicsiben és esszenciálisan minden emberi közösségére jellemző. Szellemes és vitriolos vígjáték ez. A végigkövetett próbafolyamat során, gondokkal, sikerekkel és kudarcokkal találkozunk, amelyek rólunk, nézőkről szólnak, nekünk adnak vigasztalást és minket mulattatnak.


Szereplők:
Matilda, rendezőnő, művészeti vezető, atyaúristen – Lax Judit, “IttVANhelyed” ösztöndíjas
Oscar, a mindentudó ügyelő – Havasi Péter
Per, a meg nem értett művész – Nádasdi Péter
Harry, a nagyon-nagyon megértett művész, csajozó sztár – Petrik Szilárd
Lotta, színésznő, de súg is – Szabadi Emőke és Szoták Andrea
Linda Molin, díva, primadonna, szexisten – Rák Viktória és Varga Lívia
Bengt, debütáló drámaíró, decens alkoholista író – Madarász Máté
Janssonné, háziasszony, műkedvelő önkéntes súgó – Nagy Kornélia

 

-rozsnyovidek.sk

info, fotó: Tornalja Művelődési Központ, www.thaliaszinhaz.sk

A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írásos anyagok, adatbázisok, információk, képek, videó stb.) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül és a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás feltüntetésével lehetséges!

 



Hagyj üzenetet